Krisztus szavai a kereszten

Nagypénteken délben – hosszú kínvallatás és megalázó kihallgatások után – Jézust, a Jeruzsálem melletti Golgota-hegyen keresztre feszítették. Az evangéliumok részletesen leírják a szenvedéstörténetet, s megemlítik Jézus kereszten mondott szavait is.

ikon

1. „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”

(Mt 27,46 és Mk 15,34)

Ezekkel a szavakkal kezdődik a 21. zsoltár. A végveszélynek ezt a kiáltását hallatja Jézus a kereszten: „Éli Éli, lámmá szábáktáni?

Mint minden zsidó, Jézus is zsoltárokat mondott mindennapi imádságaiban. A kereszten, földi küldetésének döntő pillanatában ezt a zsoltárt kezdi el, mielőtt meghalna, és az első szavak kiáltásként törnek ki belőle. Megdöbbentő, hogy ez az ezer évvel korban írt zsoltár mennyire pontosan vág egybe a golgotai keresztre feszítéssel.

„Én féreg vagyok, és nem ember, emberek gyalázata, akit megvet a nép. Akik csak látnak engem, gúnyolódtak rajtam.” (7. vers) Minden ember elfordul Jézustól a túláradó szenvedése miatt.

„Akik csak látnak engem, gúnyolódtak rajtam, járt a szájuk és fejüket csóválgatták: „Az Úrban bízott, szabadítsa meg őt, mentse meg őt, mert kedveli őt.” (8-9. vers) A bitófára emelt Jézus hallotta kereszt tövében járókelők jövését-menését, s hallhatta azok csúfolódását is: „Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni… Istenben bízott. Mentse hát meg, ha akarja.”

A végveszély, a halál borzalmai és a 12-16. versek a haldokló félelmét fejezik ki: test elgyengül, úgy érzi, hogy szörnyek támadnak rá… lidérclátás, látomások.

„Erőm kiszáradt, mint a cserép, nyelvem a torkomhoz tapadt.” (16. vers) Ebben a pillanatban kiáltott föl: „Szomjazom!” A 68. zsoltárban, mely szintén a halálküzdelemről szól a következőt olvashatjuk: „Szomjúságomban ecettel itattak engem.” (Zsolt 68,22) Ez a jelenet különösen megdöbbentette János evangélistát, aki ott volt a keresztre feszítésnél, mert evangéliumában rögtön ideírja: ez azért történt, mert be kellett teljesednie az Írásnak (értsd: az ószövetségi jövendöléseknek).

„Gonosztevők gyülekezete fogott közre engem. Átlyuggatták kezemet és lábamat, megszámlálták minden csontomat.” (17. vers) Ez a vers felidézi, hogy mi történt a kereszt fölállítása előtt, amikor Jézus tagjait még a földön átfúrva keresztre szögezték.

Megszámlálták minden csontomat.” (18. vers) Nagyon realista kép a keresztre kifeszített emberről.

„Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek.” (19. vers) Szent Máté és Szent János evangélista beszámol arról, hogyan alkudtak meg egymás között sorsvetéssel a katonák, mert nem akarták szétszabdalni Jézus varratlan köntösét. János evangélista még egyszer megdöbbenve leírja, hogy a jövendöléseknek be kellett teljesednie.

A 20 verstől megváltozik a zsoltár stílusa. Többé már nem a szenvedésről szól, hanem óriási reménykedéssel teljes egészében Isten felé fordul. Sőt már arra gondol, hogy miként foga hirdetni Isten nevét az összes embernek, először is a zsidóknak: „Hirdetni fogom nevedet testvéreimnek… Jákob minden ivadéka, dicsőítsétek őt! Félje őt Izrael minden ivadéka.!” (21. vers) Jézus haldokolva is imádkozik népének tagjaiért („Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek!”). Feltámadása után pedig elküldi apostolait, hogy Jeruzsálemtől kedve hirdessék az igét a nemzeteknek.

A zsoltár befejezésében a haldokló megjósolja, és előre látja a nemzetek megtérését.

Jézus valóságos Isten létére valóban emberré lett. Ő az Isten képre teremtett ember isteni mintája, magára vállalta az összes szenvedést és összes gyötrelmet – mindent, magát, a bűnt kivéve –, beleértve az Istentől való távollétet és a halált is. Isten mindenhová elmegy az emberért, egészen a halál szakadékáig.

2. „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek!”

(Lk 23,34)

E szavakkal kéri hóhérai számára a bűnbocsánatot az Úr, akit éppen keresztre feszítenek. Nem ez az első alkalom, hogy Isten bocsánatát kérik a vétkeseknek, de most az Isten Fiát adják halálra, és maga az áldozat kéri a hóhérok számára a bocsánatot.

Ő az Izaiás próféta által hirdetett áldozat, „Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét”, aki azért jött, hogy beteljesítse az Írásokat és az Atya tervét. Ezt nem értették meg azok, akik keresztre feszítették a világ Üdvözítőjét.

Ugyanakkor bűnbocsánatot kér minden ember számára, akik bűneikkel szükségszerűvé tették halálát. Mivel maga az Isten Fia könyörög a kereszten az Atyához, hogy bocsásson meg, ezért soha sem szabad kétségbeesnünk. Egy mai teológus írja: „Amikor elesel, ha teljes bizalommal kiáltasz fel, többé nem a semmibe hullasz, hanem annak a karjába, aki mindörökké kitárta a kereszten.”

A minden bűntől mentes Úr meghal, és közbenjár az emberekért, megszabadítja az emberi nemet bűntetteinek súlyától és következményeitől.

3. „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a Paradicsomban.” (Lk 23,43)

Krisztust két gonosztevő között feszítették keresztre, hogy beteljesedjék Izaiás próféta jövendölése: „Gonosztevők közé sorolták.” (Iz 53,12)

Az egyik lator (akit a hagyomány az Úr baljára helyez) szüntelenül káromolta, és felszólította, hogy szabadítsa meg magát társaival együtt úgy, hogy kinyilvánítja a hatalmát. A másik (a jobb) lator ahelyett, hogy bántotta volna az Urat, egy ragyogó pillanat alatt bűnbocsánatot tartott: „Mi legalább tetteink méltó jutalmát kapjuk…” „Jézus, emlékezzél meg rólam Országodban!” (Lk 23,41 és 42) A hitnek csodálatos jele az, hogy felismerte ebben a megalázott haldoklóban az Urat, aki nemsokára belép Országába. Azért a bűnbocsánatért könyörgött, ami mindig a rendelkezésünkre áll.

A kereszt ábrázolásában az alsó, ferde szár a gonosztevők sorsát mutatja. Talán azt is, hogy személyesen nekünk kell eldöntenünk, hogy melyik utat választjuk, s mit jelent nekünk a saját keresztünk, Krisztus keresztje, és embertársunk keresztje.

Jézus nemcsak tetteinket kéri tőlünk, hanem először is a szeretetünket és az igazi szabadságunkat, amellyel felé fordulunk a hitben.

4. „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!” (Lk 23,46)

Ez a mondat a 30. zsoltár 6. verse. „Kezedbe ajánlom lelkemet, megváltottál engem, Uram, igazságnak Istene.” Nem a kétségbeesésről szól, hanem az istenség önkéntes háttérbe húzódása, aminek következtében beáll a halál.

Krisztus visszaadja Atyjának „lelkét”, az élet leheletét, amit Ádám után minden ember megkap.

5. „Asszony, nézd, a fiad! Nézd, az anyád!” (Jn 19,26-27)

„Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: Asszony, nézd a fiad! Aztán a tanítványhoz fordult: Nézd, az anyád!”

A szeretett tanítvány Szent János volt, aki az utolsó vacsorán „egészen Jézus mellett volt”, aki „keblére hajolt”.

Mindannyian, akik a szeretetre vágyunk, Jánossal együtt ott lehetünk Krisztus mellett. Az üdvösség annak az Úrnak az áldozata nyomán valósult meg, akit Mária hozott a világra. Az Egyházban Krisztus testének tagjai, részei vagyunk, így arra törekszünk, hogy Jánossá, szeretett tanítvánnyá váljunk. Olyanná kell lennünk, akik elfogadjuk Máriát anyánknak, és beleegyezünk abba, hogy Jézus Mária fiának jelöljön bennünket.

Krisztus Máriát „asszony”-nak nevezi, hiszen ő az új Éva. Az első Éva által a bűn és a halál jött el, Mária pedig világra szülte a világ Üdvösségét.

6. „Szomjazom!” (Jn19,28)

Jézus tudta, hogy már minden beteljesedett. De hogy egészen beteljesedjék az Írás, megszólalt: „Szomjazom.” A 68. zsoltár 22. verse teljesedett be akkor, amikor egy katona egy ecettel teli szivacsot emelt Jézus szájához.

Természetesen nem csupán a jövendöléseket akarta beteljesíteni Jézus, hanem át akarta érezni az emberiség szomjúságát a szeretetre és a törődésre. Krisztusnak, aki finom italra szomjazik, a felkínált ecet olyan, mint a mi bűn által megrontott természetünk a feltámadt ember természetéhez képest. Ő a mi szeretetünkre szomjazik. Arra, hogy vagy neki, vagy embertársainknak viszonozzuk a Tőle kapott szeretetet.

7. „Beteljesedett!” (Jn 19,30)

Amint Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” Aztán lehajtotta fejét és kilehelte lelkét.

Ezek az utolsó szavak – kilehelte lelkét – az Úr ama szavaival függnek össze, amelyeket Szent Lukács idézett: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” (Lk 23,46) A két mondat szorosan összekapcsolódik. Jézus elszámol Atyjának arról, hogy végbevitte akaratát, mert „senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért”. (Jn 15,13)

Betöltötte küldetését, befejezte földi életét, elfogadta a szolgai állapotot, amelybe az ember zuhant a bűn által. Az ember azonban olyannak teremtetett, hogy módjában áll növekedni az Atya akarata szerint és a Szentlélek közreműködése által. Befejeződött a megváltás műve, a Nagypéntek véget ért. A Húsvét hajnala egy új élet kezdete lesz.

Szöveg: Fedor Péter

További elmélkedések a honlap Gondolatok menüpontjában találhatók

Címkék