Középiskolások hittanversenye

A Szent Atanáz Középiskolai Görögkatolikus Hittanverseny döntőjét április 6-án, Máriapócson tartották

előadás

Szent Atanáz Középiskolai Görögkatolikus Hittanverseny

A 2016/2017.tanévtől kezdve új versennyel bővült a görögkatolikus hittanversenyek palettája, így ebben a tanévben már harmadik alkalommal került megrendezésre a középiskolai hittan verseny, amely a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola szervezésében valósult meg.

A döntő forduló április 6-án Máriapócson zajlott le az általános iskolai hittanversennyel és a liturgikus énekversennyel egy napon és egy helyszínen. A verseny témája a zsoltárok világa volt, ami már a verseny jelmondatából is kiderült: „...zsoltárt éneklek a fölséges Úr nevének.” (Zsolt.7,18)

A döntő forduló Akatisztosz imádsággal kezdődött a pócsi fatemplomban, ezt követte a megnyitó, ahol Inántsy Pap Ágnes, mint főszervező szavait Trella Tibor gondolatai követték, aki rövid beszámolót tartott a verseny kereteiről, céljairól.

imádság a templomban

Az országos versenyre 54 csapat jelezte indulási szándékát, amelyből két írásbeli forduló eredményei alapján 8 csapat jutott el döntőbe. A feladatok összeállításért Sallai Szabolcs, Szarka Gergely és Trella Tibor atyák voltak a felelősök. A verseny operatív feladatainak lebonyolításában a főiskola munkatársai Riczuné Vadász Csilla koordinálásával segítették a verseny lebonyolítását. A Hierarcha atyák pedig a versengés egésze során javaslataikkal és ötleteikkel folyamatosan segítettek minket, hogy minél színvonalasabb legyen a verseny.

A döntő fordulón három feladatot kellett megoldani a középiskolás diákoknak. Először egy 50 perces írásbeli feladatlap megoldása volt a feladat, majd egy bibliai témájú jelenet eljátszása, amire előre felkészülhettek, ezt követte annak a zsoltárversnek az előadása, amit maguk a versenyzők írtak. Végül egy Dávid királyt ábrázoló puzzle-t kellett kirakniuk.

Puzzle kirakása

A versenyt Atanáz püspök gondolatai és egy közös imádság, majd az eredményhirdetés zárta le.

Az eredmények:

I. helyezett: Szilágyi Zsófia-Urbán Bence - Véghseő Péter (Szent Imre Katolikus Gimnázium és Kollégium) Felkészítő tanár: ft.Kocsis Dániel

II. helyezett: Ignácz Boglárka - Kozák Klaudia - Kitti-Pánger Fanni (Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium) Felkészítő tanár: Prekup Erzsébet

III. helyezett: Nagy Zsanett – Orosz Vanda – Támba Petra (Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium) Felkészítő tanár: Prekup Erzsébet

Szeretettel gratulálunk a helyezetteknek!

FÉNYKÉPEK

Címkék