Közel hatmillió forint adomány gyűlt össze a szíriai keresztényeknek

Szeptember 8-án, a Szent István-bazilikában József melkita pátriárka vezette a történelmi Szent Liturgiát, melynek perselypénzét a háború sújtotta Szíria keresztényeinek ajánlottuk föl. A készpénzadományon kívül további összegek érkeztek a nemes cél édekében.

Fülöp atya, József pátriarka

Magyarország az első ország, ahol magánkezdeményezésre gyűjtöttek adományt a szíriai keresztényeknek. Az első jelentős összeget Fülöp metropolita személyesen vitte ki a háború sújtotta országba 2017-ben. Az adakozási kedv nem csökkent, 2018-ban újabb összeget vitt ki Fülöp atya, 2019-ben pedig Atanáz püspök vitte el a harmadik adományt Aleppóba. Még ebben az évben újabb összeget vitt ki Fülöp atya, akit a magyar görögkatolikusok adományából fölújított templom újraszentelésére hívtak meg. A görögkatolikusok gyűjtésén túl más felekezetek is többször segítettek már a közel-keleti országnak, a magyar állam pedig a Hungary Helps programon keresztül nyújtott nekik jelentős segítséget.

A két ország keleti katolikus püspökei között testvéri kapcsolat alakult ki, ennek nagyon szép kifejezője, hogy a melkita pátriárka végezte az Eucharisztikus Kongresszus egyik csúcspontját jelentő bizánci rítusú Szent Liturgiát – az 1938-as világeseményhez hasonlóan – a Szent István-bazilikában.

Mivel a közel-keleti országokban bizonytalan a banki átutalások kimenetele, az adományok legbiztosabb módja a személyes átadás. Így adta át a magyar görögkatolikus püspökök korábbi adományainkat, s ezért is határoztak úgy a hierarcha atyák, hogy a történelmi Szent Liturgia perselypénzét is szíriai testvéreinknek ajánljuk föl, és a pátriárkának átadva közvetlenül juttatjuk el hozzájuk e nehéz időben. Korábbi adományainkból templomok, iskolák újultak meg, egészségügyi ellátások, műtétek, menekültek élelmezése és elszállásolása, gyermekek táboroztatása és iskoláztatása valósult meg. Biztosak lehetünk, hogy az újabb adomány is jó célt szolgál.

A bazilika perselypénze 1 130 000 Ft, folyószámlára érkezett utalás 1 260 000 Ft, a három egyházmegye támogatása 3 000 000 Ft, a bazilita atyák adománya 140 000 Ft, a bencés rend adománya 170 000 Ft.

József pátriárkának átvételi elismervény ellenében 16560 Eurót, azaz 5,8 millió forintot adott át Fülöp metropolita.

Hálásan köszönjük adományaikat!

Akik szeretnének a nemes célért további adományokat küldeni, a CIB Bank következő számláján keresztül tehetik meg: 10702071-69121841-51400006. Kedvezményezett neve: Görögkatolikus Metropólia.

A megjegyzés rovatba kérjük, mindenképp írják be: szíriai keresztények / Szíria.

Szerző: Király András