Kórházkápolnát szenteltek Miskolcon

Felavatták a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Semmelweis Tagkórházának ökumenikus kápolnáját. A helyiséget Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és a történelmi egyházak képviselői adták át a miskolciaknak.

a kápolna belseje

A kápolna létesítéséről a Tiszáninneni Református Egyházkerület kezdeményezésére tavaly írták alá a szerződést. A helyiséget a református, római katolikus, görögkatolikus és evangélikus egyház közös beruházásában alakították ki csaknem 10 millió forintból. A harminc férőhelyes kápolna a bőrgyógyászat mellett, az egyik laboratórium helyén található és minden felekezetű beteg számára elérhető lesz.

A kórház területén egyszer már működött kápolna, így tulajdonképpen az egyházak most visszakapták ezt az épületet. „A betegek gyógyításában egyre nagyobb szerepet kap a spiritualitás. Ezért fontos egy olyan helyet biztosítani, ahol elcsendesedhetnek, a keresztyén orvosok pedig feltöltekezhetnek” – mondta portálunk érdeklődésére Kónya Ákos református kórházlelkész, aki tájékoztatott: a kápolnában késő tavasztól ősz végéig tartanak majd istentiszteleteket.

Pap Tibor a kórház megbízott igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy gyógyító munkájukban a holisztikus szemlélet erősödése következtében tudják, a lelkileg egészséges ember sokkal ellenállóbb a betegségekkel szemben, és ha meg is betegszik, gyorsabban felgyógyul. Reményét fejezte ki, hogy új kápolnájuk az a hely lesz, ahol egyfajta lelki erőforrást kapnak a betegek. Évente mintegy százezer fekvőbeteget látnak el ebben a kórházban, ezeknek az embereknek a betegség nehéz időszakában lelki támaszra is szükségük van.

„A test gyógyítása mellett a lélek ápolása is fontos része egy beteg ember felépülésének, ezért is lényeges, hogy minél több egészségügyi intézményben legyen elérhető az a lelki szolgáltatás, amelyet az egyházak tudnak biztosítani” – fogalmazott köszöntőjében az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence kedvezőnek értékelte, hogy a gyógyítást egyre szélesebb körűen értelmezik, így mindenki megtalálhatja azt az utat, amellyel a kórtermekben és azokon kívül is hozzásegíthetik a gyógyulni akaró embereket a minél teljesebb élethez. A politikus azt mondta: a kormány fontosnak tartja a kórházlelkészek szolgálatát. Az elmúlt években növelte a részükre adható támogatásokat és idén több mint 440 millió forintot költ munkájukra.

jobb oldalon Rétvári Bence, a háttérben az egyházak képviselői

Csomós József az ünnepségen emlékeztetett, hogy a Tiszáninneni Református Egyházkerület területén a Szent Péter kapui kórházban jött létre az első ökumenikus kápolna és a kórházlelkészséget is itt intézményesítették először. Azóta tizenkét református kórházlelkész szolgál az egyházkerületben működő egészségügyi intézményekben. A református püspök úgy vélte: a mostani beruházás azért is példaértékű, mert különböző felekezetek összefogásával valósult meg azzal a céllal, hogy az örökkévaló Istent szolgálják.

A kórházkápolnát Csomós József református püspök, Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, dr Ternyák Csaba egri érsek, és Papp András a Búza téri görögkatolikus székesegyház parókusa, avatta és szentelte fel. A kápolna tabernákulumában már ott van az Oltáriszentség, a sebeket gyógyító Jézus várja a betérő betegeket és az orvosokat, ápolókat is.

A Semmelweis Kórház ökumenikus kápolnája többfunkciós: tervek szerint az istentiszteletek mellett kisebb hangversenyeket is rendeznek majd a helyiségben.

Szöveg: Kojsza Péter, Gróf Lajos

Fotók: tirek.hu

TOVÁBBI KÉPEK

Címkék