Kollibaáldás

Nagyböjt első péntekén egyházunk kollibát szentel. Atanáz püspök az edelényi iskolások készítette eledelt szentelte meg.

kolliba

Orosz Atanáz püspök vezette az előre megszentelt áldozatok liturgiáját nagyböjt első péntekén az edelényi görögkatolikus templomban, amelyen az általános iskolások is részt vettek.

előre megszentelt áldozatok liturgiája

A főtt búzából, dióból, mézből és különböző aszalt gyümölcsökből főzött édességet a hetedik osztályosok készítették az iskola "Az Otthon íze" nevet viselő tankonyhájában, Fülöp érsek receptje alapján. A megszentelt eledelt közösen fogyasztották el az diákok.

kolliba készítés közben

A kolliba Szent Tivadar nagyvértanú tiszteletéhez kapcsolódik.

Amikor Hitehagyó Julianosz császár átvette a birodalom irányítását a IV. század közepén, Krisztustól elpártolva bálványimádásra adta a fejét, majd jelentős keresztényüldözés kezdődött. A császár alattomosan is igyekezett megakadályozni a keresztények számának gyarapodását azzal, hogy titokban szennyezte be őket. Ezért miután megfigyelte, hogy a keresztények nagyböjt első hetében még a szokásosnál is jobban Istennek szentelik magukat, a város kormányzójának parancsba adta, hogy a szokás szerint árusított élelmiszereket a köztérről vegyék el, és pogány állatáldozat vérével meghintett élelmet tegyenek a helyére, hogy azt megvásárolva a keresztények a megtisztulásra törekedve is beszennyeződjenek. A kormányzó tüstént teljesítette is a parancsot, és a piacra csupa olyan eledelt és italt tétetett ki, amelyeket az áldozati állatok vérével s egyéb tisztátalanságokkal beszennyeztek.

Ekkor azonban Tivadar nagyvértanúnak látomása volt, elment a város főpüspökéhez, Eudoxioszhoz, és ezeket mondta: „Kelj föl minél gyorsabban, s gyűjtsd össze Krisztus nyáját, és határozottan rendeld el, hogy senki semmit se vegyen a piacról, mert az istentelen császár ott mindent tisztátalanná tett az áldozati állatok vérével!” A püspök zavarba jött, és megkérdezte: „De hogyan tehetnék meg azok, akiknek otthon semmijük nincsen, hogy nem vásárolnak a piacon kirakott áruból?” A szent erre azt válaszolta: „Kollibával csillapítsák éhségüket!” Kérdésére, hogy mi is az a kolliba, Szent Tivadar így felelt neki: „Főtt gabona”. S míg a pátriárka azon tanakodott, hogy miféle gondoskodás ez Krisztus népéről, Szent Tivadar vértanúja még csak ennyit mondott: „A Tőle küldött segítség tüstént eljutott hozzátok.” A pátriárka tehát azonnal fölkelt, s elmondta a népnek, hogy mit látott, majd aszerint is cselekedett, így Krisztus nyáját sértetlenül megőrizte az ellenség és a Hitehagyó terveitől.

Miután pedig császár rájött, hogy cselszövése kiderült és egyáltalán nem sikerült, megszégyenülve újra elrendelte, hogy a piacon a szokásos dolgokat árulják. Krisztus népe pedig hálát adott a jótevő vértanúnak, és azóta, is hagyományunk ennek emlékét eleveníti föl.

az iskola aulájában 

TOVÁBBI KÉPEK

 

Címkék