Kik az én rokonaim?

Elkezdődött az Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat.

karszalog feltűzése

Idén augusztus 13-18 között szervezte meg a Görögkatolikus Metropólia az év egyik legjobban várt zarándoklatát. Népszerűségét mutatja, hogy több mint háromszázan jelentkeztek a fizikailag ugyan megterhelő, ám lelkiekben annál felemelőbb találkozóra. Tavaly első alkalommal a határon túlról, Erdélyből indult a menet és mivel ez sokak tetszését kiváltotta, így ebben az évben Szlovákia, Királyhelmec volt az origo, ahová Kisvárdáról buszokkal érkeztek meg a fiatalok.

A regisztráció során a részt vevőket a jól bevált színek szerint (sárga, piros, zöld, kék) csapatokba osztották a szervezők, akik idén is különféle ajándékokkal kedveskedtek. Ilyen a póló, amiben visszaköszön a zarándoklat idei vizuális tematikája: a szuperhősökről szóló filmek. Ezek a mozik hatalmas népszerűségnek örvendenek, ám érdemes elgondolkodni azon, hogy ki hogyan lett különleges adottságokkal rendelkező személyiség.

regisztráció

Királyhelmec (szlovákul Kráľovský Chlmec) városa a Kassai kerület Tőketerebesi járásához tartozik. A történelmi egyházak mindegyike képviselteti itt magát, a görögkatolikus templomot 2004-ben szentelték fel, bár eredetileg 1895-ben épült. A városban számos magyar szent és történelmi személyiség emlékműve megtalálható; igazi, jó kis kirándulóhely.

De nem csak a szép tájak vagy nevezetességek miatt indult Szlovákiából a menet, hanem azért is, hogy a maroknyi görögkatolikus hívekkel szorosabbra fűzze a metropólia a kapcsolatot. Ehhez jól illik a zarándoklat mottója: „Kik az én rokonaim?”. A fő gondolat kapcsán Kocsis Fülöp érsek-metropolita a királyhelmeci görögkatolikus templomban megtartott nyitó-vecsernyén viccesen megjegyezte: természetesen nem újabb unokatestvéreket fogunk keresni, hanem bibliai történeteken keresztül elmélkedhetünk a család szentségén.

a görögkatolikus templom

Minden napra a Szentírásnak egy ehhez kapcsolódó jelenetét választottuk ki – hívta fel a figyelmet érsek atya. „Az első három nap ószövetségi családjelent lesz, a másik három újszövetségi. Így elmélkedni fogunk Káin és Ábel történetén, Jákob és Ézsau találkozásán valamint József és testvéreinek esetén. Majd Mária és Erzsébet találkozását, aztán a zarándoklat mottóját adó történetet elevenítjük fel valamint azt, amikor Jézus a szeretett tanítványra rábízza édesanyját, a kereszt alatt – ezek fognak elvezetni minket arra, hogy felfedezzük a családot – mondta Fülöp atya, aki azzal folytatta, hogy nem véletlenül került a középpontba a család gondolata. „Magyarországon nagyon sokszor beszélnek a családról, néha úgy tűnhet, hogy már sokat is. De ez egy olyan dolog, amiről nem lehet eleget, mert támadásoknak van kitéve. Ezt érzékelnünk kell!

Orosz Atanáz, Kocsis Fülöp

A család-kapcsolat mérhetetlenül fontos, olyannyira, hogy maga az Úr Jézus is arról beszél, hogy mi egy nagy család vagyunk, sőt azt mondja: mindaz, aki hallgatja az én szavamat és meg is tartja, azok az én rokonaim, tehát rokonokat, családtagokat keresünk.” – figyelmeztetett Fülöp atya, és hozzátette: mire Máriapócsra érünk ki fog derülni, hogy mindenki testvére mindenkinek és egy nagycsaládba tartozunk, a Jézust követőkébe. „Most sem másért jöttünk, hanem ezért, hogy Ő vegye át a mi életünkbe a főszerepet, vele találkozzunk, fogadjuk a szívünkbe. Az út végére rá fogunk jönni, hogy az egyház az nem egy nagy mamutszervezet, hanem egy nagy család, ahol az édesanyánk Mária, egy az Atyánk, aki úgy szólítunk, hogy Mi Atyánk és akkor érezhetjük leginkább, hogy ennek élő tagjai vagyunk, ha minél inkább átjár minket az Isten családját összefogó szentlékek”- zárta gondolatait a főpásztor.

A szertatás végén Vaszily József királyhelmeci esperes bemutatta a felvidéki görögkatolikusságot majd a zarándokok visszatértek szállásukra, a helyi gimnáziumba, ahol táncházzal zárult az első este.

táncház

Címkék