Kézzel is megfogható természet

Selyebi óvodások ismerkedtek a természet csodáival, értékeivel egy felejthetetlen őszi kiránduláson

kirándulás

Bastyúr Nikolett, óvónő írása:

„Ha összejövünk, az a kezdet, ha összetartunk, az a haladás, ha összefogunk, az a siker.” (Henry Ford)

2021.szeptember 24 én kirándulást szerveztünk a Selyebi Óvodásoknak.

Szögligeten élek. Általános iskolás koromban gyakran látogattunk el az osztállyal a szomszéd faluba, Perkupára. Az Aggteleki Nemzeti Park minden évben a falu határában található erdőben, a Bódva folyó partján állítja fel madár gyűrűző táborát.  

madártábor

Eszembe jutott, milyen nagy élmény volt ez számomra.  Úgy éreztem, hogy a gyerekekkel érdemes lenne ide ellátogatni. A gyerekek közelebb kerülnek a természethez, annak szépségéhez, csodáihoz, melyet ebben a rohanó világban észre sem veszünk. Megfigyelhetik a madarakat, a szakemberek áldozatos munkáját. Új élményekkel gazdagodhatnak, tapasztalatot, ismeretet szerezhetnek.

A természetben rejlő apró kis dolgok, legyenek azok fák, bokrok, madarak, az erdőben élő állatok, formálnak, tanítanak bennünket.

A kirándulásunkat az előzetes szervezések után sikerült megvalósítani.  A gyerekek élvezték az erdőben történő sétát. Erdei utunk során megcsodáltuk az őszi erdő szépségét, a sok színes falevelet, gombát, a még nyíló virágokat. Megkóstoltuk a természet nyújtotta ehető bogyókat (som, csipke, kökény) Sok kis gyerek nem ismerte ezeket, most kóstolhatta meg először.

madársimogatás

A madártábor igazi élmény volt a gyermekek számára. A táborba megérkezve, mindenki izgatottan foglalta el a helyét. Farkas Roland madármegfigyelő segítségével megtudhatták a gyerekek miért van szükség a madarak befogására, miért kell meggyűrűzni őket, s milyen célt is szolgál a madarak lábán. Megtudhatták azt is hogyan tanulmányozzák őket, miután befogták. Az előadásközben apró kis zsákokból 1-1 madárkát vettek ki, amit a gyermekek tátott szájjal figyeltek, vajon milyen madár lapulhat a zsák mélyében. Nagyon izgalmas volt az előadás.

gyerekek

Az előadást követően, a gyermekek a táborban dolgozók kíséretében ellátogattak a hálóhoz, amelybe a madarakat fogták be. Láthattuk, hogyan veszik ki sérülés nélkül a madarakat, s teszik bele apró kis zsákjukba. A gyerekeknek megengedték, hogy óvatosan megsimogassák őket. Leírhatatlan látványt nyújtott, ahogyan az apró kezek gyengéden megérintették a megrémült, gyámoltalan kis madarakat. Gyengéden, féltve értek a madarakhoz. Madár gyűrűző kirándulásunkról, elfáradva, igazi élményekkel telve, indultunk hazafelé.

Utunk során gyönyörködhettünk a Rakacai-tó szépségében. Tágra nyílt szemekkel csodálták meg a tó szépséget, a tavon úszkáló vadkacsákat. Utunk befejezéseként meglátogattuk tagóvodánkat A rakacaszendi óvodát, amelynek udvarán, önfeledten játszhattak, ismerkedhettek, más óvódás gyermekekkel, gyermekeink. Utunkat az ott található templomban egy közös imádsággal záruk le.

Rakaca tó

Köszönjük a Rakacaszendi óvoda dolgozóinak, hogy teljes szívvel, örömmel fogadtak, s vendégeltek meg minket.

Köszönjük a Selyebi, Homrogdi Vezetőségnek, az Abaújszolnoki polgármesternek, az Edelényi Egyházközösségnek akik rendelkezésünkre bocsájtották mikrobuszukat,hogy ez a gyermekek számára felejthetetlen kirándulás megvalósulhasson.

 Köszönöm Kondás András parókusnak, hogy második sofőrként elkísért minket a táborba.

Úgy gondolom, óvodásainkkal egy tanulságos csodálatos napot tudhatunk magunkévá, melyet örökre szívünkbe zártunk.

 Erdei kirándulásunk beszámolóját  mivel is zárhatnám, mint Wass Albert: Erdők könyve című művéből  vett idézettel.

És ekkor jött a harmadik ember.

Meglátta a virágokat, a fákat. Meghallotta a csermelyt. És halkan mondta:
- Istenem, milyen szép...    Az angyalok pedig odaléptek hozzá, egyenként, lábujjhegyen és nyitott szívébe beletették a kincseket. A jóságot, a szeretetet és a békességet. Magasan fönt, az égben, fehér felhőtutajon a Jóisten ült, maga.”Te látó-ember leszel, ugye?”
Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett.

Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, ahogy a fák között tovaoson. Te már tudod, hogy ezt a szellőt az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból. Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod: surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben. A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündérke les rád. Akkor már a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, csodálatos meséket az erdőről

FÉNYKÉPEK

Címkék