Készülj velünk az Egyetemre! - pályaorientációs nap a Szakkoliban

Negyedik alkalommal tartottak pályaorientációs napot Miskolcon, a Görögkatolikus Roma Szakkollégiumban. A Felsőoktatási Felkészítő Program nyelvi táborába már várják a jelentkezőket.

Makkai László előadás közben

A Miskolci Egyházmegye fenntartásában működő Görögkatolikus Roma Szakkollégium Felsőoktatási Felkészítő Programot hirdetett hátrányos helyzetű tehetséges diákoknak. A program keretén belül megismerkedhetnek az érdeklődők a Miskolci Egyetem képzési struktúrájával, a szakkollégium által kínált ösztöndíj programmal, valamint a tehetséggondozással.

Az említett programmal az érdeklődő diákok és kísérőik a negyedik pályaorientációs nyílt nap keretében ismerkedhettek meg. A rendezvény elején Makkai László igazgató atya köszöntette a jelenlévőket, majd röviden elmondta a felsőoktatásban történt változásokat, valamint beszélt arról is, hogy egyházi küldetésünk segíteni és támogatni a fiatalokat, főleg, akik a legjobban rászorulnak. A szakkollégium rövid bemutatását angol és német nyelven hallhatták a diákok, majd kérdésekre válaszolhattak arról, ki mit értett meg a bemutatóból. Jó volt megtapasztalni, hogy a diákok többsége értette az idegen nyelvi bemutatást.

A kollégium bemutatását Csorba Mónika a szakkollégium tanulmányi vezetője tartotta, Lakatos Richárd szakkollégista segítségével. A bemutatásban megismerkedhettek a hallgatók az ösztöndíj programunkkal, a szakkollégium nyújtotta lehetőségekkel.

Csorba Mónika

A szünet után Mozgó Mónika tartotta meg előadását a Felsőoktatási Felkészítő Programról. Ismertette a program következő lépéseit; a nyári nyelvi tábort, a kortárs mentori programot, pályaorientációt.

A program lényege, hogy azon diákok számára, akik egyetemre szeretnének jelentkezni, de nyelvvizsgával még nem rendelkeznek, egy intenzív nyári tábort szervezünk angol és német nyelvből. A jelentkezés feltétele, hogy a szükséges dokumentumokat eljuttassák a kollégium részére. A nyelvi kompetenciák tekintetében legalább A2 vagy B1 szintet érjenek el, amit a saját oktatójuk igazol a kollégium számára. A jelentkezési lap hamarosan letölthető lesz kollégiumunk honlapjáról, egyelőre emailben kérhető a gkciganyszakkoli@gmail.com címről. További információ kérhető a 30/7231005-ös telefonszámon vagy emailben.

A nyílt napra most  6 intézményből érkeztek diákok; több mint 50 fiatal és pedagógus vett részt a találkozón. Reméljük, hogy programunk felkeltette érdeklődésüket. A nyári nyelvi tábor és a kortárs mentori program hozzásegítheti az érdeklődőket, hogy nyelvvizsgát tegyenek és sikeresen bejussanak az egyetemre.

előadás közben

A program az NTP-RSZKOLL-M-18-0001 azonosítószámú projekt keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósul meg.

Mozgó Mónika

 

Címkék