Keleti teológia, bizánci lelkiség - harmadik félév

Dátum
Hely
Budapest

Október 7-én folytatódik a Görögkatolikus Metropólia és a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola keleti teológiát és bizánci lelkiséget megismertető képzéssorozata.

plakát

Az előadások tavaly ősszel indultak a budapesti Párbeszéd Házában, és amíg a járvány ezt nem akadályozta, az érdeklődők személyes jelenlétével zajlottak a budapesti helyszínen. Magyar görögkatolikus püspökökön és a keleti teológia kiváló szakértőin kívül az érdeklődők Kurt Koch bíboros, a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács elnökével is találkozhattak, akinek ismeretgazdag és új távlatokat nyitó előadásával zárult a második félév programja.

A képzés második éve két témakör köré szerveződik. Az első szemeszterben a keleti liturgiával, liturgikus teológiával és liturgikus lelkiséggel foglalkozó előadások lesznek, a második szemeszterben a keleti és a nyugati kereszténység kapcsolatának történetébe nyújtanak majd betekintést az előadók.

Az idei őszi félév első alkalmával Szocska A. Ábel nyíregyházi püspök fejti ki gondolatait a bizánci liturgia lelkiségéről. A félév teljes rendje az alábbiak szerint alakul: 

  • október 7.: Szocska A. Ábel püspök: A bizánci liturgia lelkisége
  • október 28.: Görföl Tibor: A liturgikus teológia körvonalai
  • november 11.: Nyirán János: Himnuszköltészeti elemzések
  • november 25.: Tatárka Kirill: Eucharisztia és liturgia a modern ortodox gondolkodásban
  • december 9.: Dobos András: A liturgia üdvtörténeti szerkezete 

Akik személyesen szeretnének részt venni egy-egy előadáson, kérjük, az adott csütörtököt megelőző kedd éjfélig regisztráljanak a következő címen: keleti.teologia@szentatanaz.hu.

Az előadások 18 órakor kezdődnek. 

Megtisztelő érdeklődésükre továbbra is számítunk!

Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye