Kegyképbúcsú Sajópálfalán

Sajópálfalán, ebben a kis csereháti faluban minden évben három búcsút tartanak. Az első a templom hivatalos címünnepe, Pünkösd, a második az országos ruszin búcsú, a harmadikat pedig a kegykép hazaérkezésének emlékére tartják.

Akathisztosz szertartása

A sajópálfalai Mária-kép 1717. január 6-tól február 16-ig könnyezett véres könnyekkel. Erről az első írásos emlék a Jordánszky Elek 1836-ban kiadott munkája. A korabeli levelezésekből az körvonalazódik, hogy a kegykép őrzését az akkori egri püspök az egri minoritákra bízta, így került e kép Egerbe, majd a második világháború után, 1946-ban Pécsürögre szállították. Figeczki Balázs parókus kezdeményezésére indult el a kegykép visszahozatalának procedúrája a hatvanas évek második felében, melynek eredményeképpen a kép 1973. október 23-án került vissza Sajópálfalára. Ennek emlékére tartják az októberi búcsút.

Ezt a búcsút mindig is az Istenre való ráhagyatkozás lelkülete jellemezte. A zarándokok és a helyi közösség a bűnbánat, hálaadás és dicsőítés lelkületével fordult Istenhez az éjszakai virrasztásban.

esti körmenet

Idén sem volt ez másként. Több helyről indult gyalogos zarándoklat szombaton: Miskolcról, Sajópetriből, több község és templom érintésével. A megérkező zarándokok Akathisztosszal köszöntötték az Istenszülőt. A görögkatolikus liturgiát Demkó Balázs atya végezte. A római katolikus testvérek este Galo Gábor atya vezetésével mondtak misét. Az azt követő vecsernye szertartásában a betegek kenetének kiszolgáltatására került sor, melyet Atanáz püspök atya vezetett.

Az Istenszülő kegyelmi ajándéka volt számunkra a ragyogó kék ég és a vidám napsütés, mely mintegy beékelődött az őszi, esős napokba.

KÉPEK

Címkék