Kármelhegyi Boldogasszony ünnepe

2021. Július 16-án tartották a miskolci karmelita kápolna búcsúünnepét, amelyen Atanáz püspök is részt vett.

körmenet

Miskolcon legtöbben a déli tehermentesítő néven ismerik a Kiss Ernő utcát, ahol a kármelita kápolna, a hozzá tartozó telek és épület található.

A nevéhez hűen – a kármel szó kertet jelent – az árnyas fák között meghúzódó templom és udvara a Kármelhegyi Boldogasszony tisztelőivel telt meg július 16-án. Ez az ünnep itt Miskolcon „a karmelitáknak egyben a búcsúzó szentmise is ettől a rendháztól és az Istennek szentelt szent területtől” – mondta a Vörös András tartományfőnök, az ünnepi szentmise főcelebránsa.

Vörös András

A templom és a rendház már évtizedek óta a Miskolci Egyházmegye használatában áll. Most viszont az ingatlan, amelyet a karmeliták csökkenő létszáma miatt ajánlották föl megvételre, adásvételi szerződéssel kerül át az egyházmegye tulajdonába. Az épületegyüttes külső és belső felújítására egyaránt szükség van, ezzel együtt funkcióinak kibővítése is a tervek között szerepel. A beruházást a Görögkatolikus Metropólia működési- és fejlesztési támogatása kormányprogram teszi lehetővé.

búcsú

A Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária Rendje a palesztinai Kármel hegyén született, ahol korábban Illés próféta élt és tevékenykedett. Az egyházatyák a hegyet szépsége, termékenysége, ősisége, Illés győzelme miatt Szűz Mária jelképének látták. Sok remete élt a hegyen, majd a 12. században rendet alapítottak itt azzal a céllal, hogy a Szűzanya oltalmában szemlélődő életmódot folytassanak. A tengerről felszálló felhőben (1Kir 18,44), mely Illés idejében a megmentő esőt hozta, a Szűzanya előképét látták. Így jött létre a kármelita rend.

a búcsún

A Magyar Sarutlan Karmelita Rend szerzetesei 1942-ben telepedtek le Miskolcon, kész tervekkel a rendház és templom építésére, amihez a város is segítséget ígért. A háború miatt azonban mindez meghiúsult, majd 1949-ben a magyarországi szerzetesrendeket feloszlatták, ez a rend is törvényen kívülre került. A karmelita szerzetesrendi élet 1991-ben indult újra Miskolcon. Ekkor láttak neki a régi, eredetileg ideiglenes helyen álló építmények felújításának.

szolgálattevők

A „Kármelben” jelenleg Szikora Benedek atya templomigazgatóként teljesít szolgálatot, a szentmisén a közeli városrészek papjai és parókusai Atanáz püspökkel együtt gyóntattak és szolgáltak. Az ünnep szentségi körmenettel zárult.

FÉNYKÉPEK

Címkék