III. BÖJTI FUTÁS - Frissített

Az idén, 2016. március 19-én, már harmadik alkalommal került megrendezésre a "Böjti futás" Nyíregyházán.

Eredményhírdetés

KÉPES BESZÁMOLÓ

A LEGEREDMÉNYESEBBEK NÉVSORA

Szent Pál szavain felbuzdulva hirdettük meg immár harmadik alkalommal a Böjti futás elnevezésű rendezvényünket, amely 2016. március 19-én Sóstófürdőn zajlott le mintegy 1000 résztvevővel az ország különböző tájairól.

A böjti szelek erős jelenléte ellenére a futáson mind a három egyházmegye nagy létszámban képviseltette magát mind egyházközségi, mind intézményi szinten.

Számos görögkatolikus általános iskolánk vállalta a megmérettetést nagyszámú gyermeksereggel, illetve a Szent Lukács Szeretetszolgálat, Szent Zotikosz nevelőszülői hálózatából és lakóotthonaiból is sokan nekivágtak a futóversenynek.

A gyülekező a Krúdy Vigadónál volt, ahol a regisztráció után Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya egy szép imádsággal megnyitotta a versenyt, és köszönetet mondott a szervezőknek.

Ezek után Tótszegi István atya, sajóvámosi parókus maraton futó a kitartásról és küzdelemről beszélt. Őt László Gyula freestyle világbajnok bemutatója követte, majd Kalapos Tamás zumba edző, aki vidám zenés bemelegítőt tartott a résztvevőknek. A rajtszámok feltűzése után elindult a verseny. Mindegyik kategória versenyfutása különleges izgalmakat hozott, a célnál közösen szurkoltunk a beérkezőknek. A verseny egész időtartama alatt a LEGOTT mentőcsapat munkatársai biztosították az egészségügyi hátteret, illetve a gyerekek számára tartalmas szórakozást nyújtottak.

Dél körül zajlott le az eredményhirdetés, ahol 16 kategóriában hirdettek győzteseket. A díjazás a DECATHLON áruház támogatásával valósult meg. Külön köszönetet mondunk Orosz Atanáz püspök atyának, aki különleges, Rómából hozott ajándékokkal járult hozzá a díjakhoz.

Az ebéd biztosításában a Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium volt segítségünkre. A futóknak járó frissítő ásványvizet és müzli szeletet pedig a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat biztosította.

Az ebédet a záró imádság követte Ábel apostoli kormányzó atya vezetésével.

A napot egy közös állatkerti séta zárta a Sóstói Állatparkban, ahova kedvezményes belépővel juthattak be a verseny résztvevői.

A rendezvény szervezői feladatainak ellátását nagyban segítette Szabó Tamás örökösföldi parókus, továbbá a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának munkatársai Vándor Ilka, Gerner Attila lelkiismeretes munkája, valamint Mosolygó Béla kancellár úr együttműködése, aki az esemény dokumentálásában nyújtott nagy segítséget.

Nagyon szép összefogás alakult ki a három egyházmegye vezetői és hivatali munkatársai között, hogy a verseny minél szélesebb rétegekhez jusson el és minél gördülékenyebben zajlódjon le.

Továbbá köszönetet mondunk:

    az önkénteseknek, papnövendékeknek, a Szent Zsófia Kollégium lakóinak,

    Ungvári Sándornak, a Szent Lukács Szeretetszolgálat vezetőjének,

    Szilvási István önkormányzati képviselőnek,

    Tasi Tamásnak, (UNIQA Biztosító),

    Gajdos Lászlónak igazgatónak (Nyíregyházi Állatpark),

    Nagy Nikolettának, Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola óvodapedagógusának,

    OTP Bank Zrt-nek,

    Sóstógyógyfürdő Zrt-nek,

    Nyír VV Nonprofit Kft-nek,

    Krúdy Vigadónak,

    és a nyíregyházi sajtó munkatársainak.

A szervezők nevében:

Inántsy Pap Ágnes

Címkék