Hitünk megtartása a karrierépítés során

Karrierépítés és hit, kereszténység és siker - ezek voltak annak az online megtartott nyilvános vitaestnek, amit a miskolci szakkollégisták szerveztek.

logo

Nyilvános, online hitéleti vitaestet szerveztünk 2021. május 05-én a miskolci Romzsa Tódor Görögkatolikus Szakkollégium  hallgatói és az érdeklődők számára az  NTP-SZKOLL-20-0003 azonosítószámú, című projekt keretében. Idén tavasszal a hallgatók munkaerő piaci ismereteit bővítettük, ehhez kapcsolódóan a vitaest a „Hit megtartása a karrierépítés során, azaz kereszténynek és sikeresnek maradni a munkaerőpiacon” címet kapta.

A jelenlegi helyzethez igazodva a vitaest online formában történt zoom-on keresztül.

Vendég előadónk Bucskó Andrea volt, aki  a Miskolci Közintézmény-működtető Központ igazgatója. Nagy örömmel fogadta felkérésünket, a vitaest témáját érdekesnek és fontosnak tartotta.

Bucskó Andrea

Célja, hogy a fiatalok kikerülve a munka világába tovább erősíthessék hitüket, karrierjük során a keresztény szemléletüket megtarthassák, még jobban elmélyíthessék. Ma igazán aktuális erről a témáról beszélni, hiszen gyakran a Keresztény értékrendet élő emberek ritkán vállalják fel Keresztény identitásukat. Pedig az igazi hitben megélt élet nem zárja ki, hogy valaki sikeres legyen, munkájában eredményes és egyben alázatos lelkülettel végezze vezetői feladatait. Erre is adott példát nekünk Andrea, aki vidámságával, jó humorával, személyes hitének megélésével tette gazdagabbá ezt a napot.

Zárásként előadónk üzenete a fiataloknak, hogy hinni kell és Isten megadja a lehetőséget a sikeres élethez.

Péter Anita Tímea

Címkék