Hittanos hálaadás Sajópálfalán

A Miskolci Egyházmegye egyik legrégebbi hagyománnyal bíró rendezvénye a sajópálfalai hittanos évzáró. Az elmúlt két esztendőben sajnos ilyen keretek között nem tudtuk megrendezni, de nagy örömmel készült mindenki az újabb találkozásra.

játék

A találkozóról Jármi Zoltán, a Hitoktatási Bizottság elnöke számolt be:

és gyönyörködtem nap nap után, színe előtt játszadoztam mindenkor.” (Péld 8,30)

Ezen esztendőben körülbelül 200 gyerek volt regisztrálva, akik 25 csapatot alkottak, hozzájuk csatlakoztak az atyák, a hittanárok, szülők, és diák segítők. A találkozó a Paraklisz elimádkozásával kezdődött most is, melyen a szentbeszédet Orosz Atanáz püspök atya mondott el. Megfogalmazta, hogy mennyire jóleső érzés esetleg, amikor egy hittanórán néhány gyerek van, de egy ilyen eseményen mennyire jó megtapasztalni a sokaság örömét. Kiemelte mennyire fontos a hálaadás és a közösség szerepe. A jól megérdemelt szünet, mindig fontos ajándéka a tanulóknak és a tanítóknak is.

feladatmegoldás közben

A szertartás után a gyerekek és a szervezők, segítők számára egy szeretetvendégség következett, amellyel a lelki töltekezés után a testet is megerősítettük. Az állomások sok színes programot tartogattak mindannyiunk számára. Többek között volt: Bibliai Brain Box, Jól nézd meg!, Cash Box; Bibliai álomcsapat; Kérdések a templomról, Élő csocsó; Lődd ki a bűnt; Darts foci, Találd ki az Ünnepet, Ugrálóvár, Nővérek és monostor állomás, népi játékok, Tedd sorrendbe, melyen a tízparancsolat jelent meg képekben, melyet sorba kellett rakni, illetve a Szent Liturgia részeit kellett képekben, eseményenként sorba rakni.

Tizenöt állomás várta a csapatokat, melyhez minden csapat egy állomásokat, illetve programot, leírást tartalmazó kincskereső füzetet kapott. Az értékelésre várva, a Sajópálfalai Parókia hívei ismét megvendégelték a jelenlévőket.

Nővérek

Az eredményhirdetés után a dobogósok, illetve minden csapat külön ajándékban részesültek. Mindenki személyes ajándékot, szentképet, jégkrémet, csokoládét és vattacukrot is kapott.

díjátadás

Nagy szeretettel köszönjük meg a Miskolci Egyházmegye áldozatos támogatását, a Sajópálfalai Parókia szeretetteljes munkáját és szervezését. Köszönetünket fejezzük ki minden állomásvezető áldozatos munkájáért is és mindazoknak, akik az előkészületekben részt vettek.

FÉNYKÉPEK

Címkék