Hatvan éve az Úr Jézus Krisztus szolgálatában

Házasságának és papi szolgálatának hatvan évéért adott hálát id. Jeviczki Ferenc atya augusztus 27-én a rákosmenti templomban. A gyémántmisére szép számban összegyűltek a parókia hívei, és eljöttek Ferenc atya rokonai is.

Jeviczki atya

A napi apostoli szakaszból kiinduló szentbeszédében Dobos András rektor atya rámutatott arra, hogy az oktalannak látszó, de Isten erejére hagyatkozó döntések – 1956-ban szemináriumba jelentkezni, 1962-ben papi pályára készülő fiatalemberhez férjhez menni – megszégyenítik e világ bölcseit.

Dobos András

A Szent Liturgián együtt szolgált vele fia, ifj. Jeviczki Ferenc, tiszaújvárosi parókus és Vatamány Sándor helyi parókus atya. A szertartás végén Gazdag Zoltán kántor mondott megható, személyhez szóló köszöntőt. Az egyházközség énekkarának éneke szintén örömmel töltötte be a jelenlévők lelkét, és megerősítette bennük a szép szeretetét.

Ferenc atya és felesége

d. Jeviczki Ferenc atya Rakacán született, 1937. október 1-én. 1962. november 29-én házasságot kötött Kiss Klárával Nyírpilisen. Házasságukból három gyermek, két fiú és egy lány született. Dudás Miklós püspök úr 1962. december 9-én szentelte pappá.  

Szolgálati helyei:

Máriapócs (1962-1971)

Bátorliget (1971-1980)

Buj (1980-1990)

Nyírbátor (1990-2010)

2010-től nyugdíjas

Ferenc atya egyik fia, Ferenc szintén ünnepelt idén; szentelésének huszonötödik évfordulóját.

Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Címkék