Gimisek zarándoklata Ukrajnába

Az edelényi Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakgimnázium tanulói zarándoklaton vettek részt az ukrajnai Szolyván, a gulág áldozatainak emlékére. Zarándokútjuk során ellátogattak a karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumba, majd a munkácsi várat is megtekintették. Útjuk utolsó állomása Ungváron a Görögkatolikus Székesegyház volt.

Koszorúzás

Elhallgatott történelem

2016. november 10-11-én Ukrajnába utaztunk tizenegyen diákok Tóbiás Krisztina tanárnő, Gyarmati Attila tanár úr és Kovács Lajos atya kíséretében, azért, hogy megemlékezzünk a szovjet lágerekbe történő 1944-es novemberi elhurcolásról, amely során a 18 és 50 éves kor közötti kárpátaljai magyar férfiakat vitték el.

Beregsuránynál keltünk át a határon, majd a karácsfalvai görögkatolikus líceumba mentünk, ami tulajdonképpen egy gimnázium, ahol beszélgettünk a tanulókkal, megnéztük és egy kicsit megismertük az iskolát. Következő állomásunk a munkácsi vár volt, ami mindig is fontos szerepet játszott a történelmünkben, s leghíresebb védője Zrínyi Ilona, II. Rákóczi Ferenc édesanyja volt. Ezután Ungvárra mentünk, ahol a görögkatolikus székesegyházban megtekintettük Boldog Rozsma Tódor szent ereklyéjét, majd közösen imádkoztunk. A szállásunk is Ungváron volt, az Ung folyó partján

.A líceum dísztermében

A második napon a reggelit követően utaztunk Szolyvára. Hogy miért elhallgatott történelem a cikkem címe? Mert a program neve is ez volt. 40 évig tilos volt a történtekről beszélni.

Először Dupka György tartott egy rendhagyó történelemórát. "Szolyva a kárpátaljai magyarság Golgotája", ide is deportálták az embereket gyűjtőtáborba. 15 ezer ártatlan férfi tömegsírja található Szolyván, ahol 1994-ben emlékpark készült, ahová folyamatosan vésik fel a szolyvai gyűjtőtábor áldozatainak, a málenkij robot elszenvedőinek, tágabb értelemben pedig a szovjet megtorlás, a sztálini terror, a GULAG elszenvedőinek neveit.

A szolyvai emlékpark

Dupka György után Marcsák Gergely Lágerballada című éneke következett. A ballada nem az ő szerzeménye, ő csak megzenésítette. Az elhurcolt férfiak írták fejben, szájról-szájra terjedt, így maradt fenn. A sorsukról, a körülményeikről és az őket körülvevő dolgokról szól, érdemes meghallgatnotok a YouTubeon!

Már említettem, hogy az emlékpark a málenkij robot elszenvedőinek is szól, így ennek kapcsán is volt két előadás. Az első Pion István GULAG utazási iroda című műve, ami bemutatta miről szólt a robot, amelynek eredeti neve "kis munka". A másik előadás már sokkal megrázóbb volt. Egy idős, több mint 80 éves hölgy – a miskolci származású Klári néni - mesélte el, ő hogyan élte át mindezt. A szülei a születése után nem sokkal meghaltak, így ő a nagybátyjával maradt, ám hamar menekülnie kellett neki is, mert gyűjtés volt, így a dajkája gondoskodott róla. De nem sokáig nevelte ő, mert fiatal volt egy kisgyerekhez, így Klári nénit elvitték Ukrajnába javítóintézetbe, majd 17 évesen bebörtönözték. A börtönben kémnek titulálták, ez az időszak volt az első nagyon nehéz életszakasza. Nappal nem aludhatott, járkálnia kellett a magánzárkában, éjjelente pedig sokszor kihallgatták.  Ekkor, ha nem beszélt felpofozták, odazárták az ajtóhoz a kezét stb... 10 hónap után a tolmács javaslatára  kémnek vallotta magát, ekkor 10 évre elítélték, de megszabadult a kínzásoktól. Az elítélését követően marhaszállító vagonokban vitték el egy vegyes lágerbe Szibériába. Itt bő 3 évig volt és a favágásban kellett részt vennie. Egyik munkás sem tudta hogyan kell fát vágni, így sokan meghaltak munka közben. Ezen a helyen gyakran fázott, enni sem nagyon kaptak, de a higiéniai viszonyok voltak a legrosszabbak. Ezt követően a maradék időt Kazahsztánban kellett töltenie, ami már jobb volt mint az előző hely, bár eleinte ez sem volt leányálom, mert 250-en voltak egy föld alatti bunkerben, és csak később építhettek maguknak vályogból barakkokat. Ahogy nőtt a létszám és több ezer nő lett a táborban, konyhát és fürdőszobát is építhettek. Klári néni úgy gondolja, a legnagyobb tanulság az volt, hogy a sok ember között alkalmazkodni kell, meg kell becsülni a másikat, egyenértékűnek kell tekinteni egymást, és reménykedni-hinni a jobban, abban, hogy hazatérhetnek. Az előadása után képet is készítettünk vele, illetve Lajos atyával még külön is beszélgetett. Az élménybeszámoló után Gulácsy Lajos bácsiról emlékeztünk meg, aki szintén mesélt volna a málenkij robot átéléséről, de sajnos az esemény előtti napokban elhunyt. A rendhagyó történelemórát beszédek és megemlékezések követték. Ezek után átsétáltunk az emlékparkba, ahol közösen imádkoztunk, koszorúztunk, majd gyertyákat gyújtottunk.

Ima a templomban

      Épségben, gond nélkül értünk haza. Tanulságos volt a kirándulás. Szomorú, hogy ilyen események is megtörténtek, de jó volt “élő” történelemórán közelebb kerülni ehhez a korhoz.

Lakatos Laura 11/A