Ferenc pápa nyíregyházi megyéspüspökké nevezte ki Szocska A. Ábel atyát

Ferenc pápa Szocska A. Ábel OSBM bazilita szerzetest, apostoli kormányzót, a Szent István rendtartomány tartományfőnökét nevezte ki a Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspökévé.

Ábel atya Sajópálfalán

Szocska A. Ábel 1972. szeptember 24-én született a kárpátaljai Nagyszőlősön. A keresztségben az Antal nevet kapta. 1995-ben lépett be a Nagy Szent Bazil Rendbe, ekkor vette föl az Ábel szerzetesi nevet. Az elöljárói által előírt tanulmányok befejeztével 2001. június 20-án örökfogadalmat tett, majd szeptember 30-án Keresztes Szilárd hajdúdorogi megyéspüspök áldozópappá szentelte.

2001 és 2008 között a kispesti rendházban tartózkodott és teljesített lelkipásztori feladatokat. Először a Budapest-Kispesti Görögkatolikus Parókia helyettes lelkésze (2001–2002), később parókusa lett (2004–2008).

2008-ban a Nagy Szent Bazil Rend magyarországi tartományának bazilita szerzetesei tartományfőnökükké választották. Máriapócsi aktív tevékenységének elismeréseképpen Kocsis Fülöp püspök megyéspüspök 2009-ben kinevezte a Máriapócsi Görögkatolikus Parókia parókusává. E feladatkörét 2011-ig látta el.

2012-től 2013-ig a Miskolci Apostoli Exarchátusban ökonómusként, majd 2014 második felétől első helynökként szolgált. Közben rendi elöljárói kérésére néhány hónapot az Amerikai Egyesült Államokban töltött, hogy segítse a matawani magyar baziliták gazdasági ügyeinek intézését. Amerikai szolgálata előtt cigánypasztorációval foglalkozott a Kántorjánosi Görögkatolikus Cigányegyházközségben.

Ábel atya

2015-ben a Miskolci Apostoli Exarchátus egyházmegyei rangra emelése után is folytatta első helynöki munkáját Orosz Atanáz püspök mellett.

2015. október 31-én Őszentsége Ferenc pápa kinevezte a Nyíregyházi Egyházmegye „sede vacante” apostoli adminisztrátorává, püspöki karakter nélkül, de a Hierarchák Tanácsában való részvételi joggal. A bazilita szerzetestestvérei 2016-tól újra tartományfőnökükké választották.

Püspökké szentelésének időpontjáról a Szentszékkel való egyeztetés után később adunk hírt. Isten éltesse az újonnan kinevezett nyíregyházi görögkatolikus püspök atyát.

Föltámadt Krisztus! Valóban föltámadt!

FÉNYKÉPEK