Ferenc pápa Cyril Vasil érseket nevezte ki a kassai görögkatolikus egyházmegye "sede plene" apostoli adminisztrátorává

Ferenc pápa január 20-án, hétfőn a Kassai Görögkatolikus Egyházmegye "sede plena" apostoli adminisztrátorává nevezte ki Cyril Vasil jezsuita, görögkatolikus rítusú címzetes érseket.

Cyril Vasil

A „sede plena” (’betöltött szék’) kinevezés arra az esetre utal, amikor az adott egyházmegyének van felszentelt püspöke. „Apostoli adminisztrátor kinevezésekor a megyéspüspök a saját illetékességében együttműködik az apostoli adminisztrátor mandátuma teljes, szabad és békés gyakorlásában” – pontosítja a püspökök lelkipásztori szolgálatát rögzítő dekrétum. Cyril Vasil címzetes érsek eddig a Keleti Egyházak Kongregációja titkáraként tevékenykedett majdnem tizenegy éven át, és több mint három évtizedes külföldi tartózkodás után most visszatér Szlovákiába.

„A Szentatya döntését hasonló tisztelettel és engedelmességgel fogadom el, mint amilyennel püspökké szentelésemet fogadtam 28 éve; békében fogom tenni mindazt, amit Szent Péter utóda mond. Nagyon örülök, hogy lesz mellettem egy püspök, aki segít az egyház javát szolgálni.” – nyilatkozott Milan Chautur kassai görögkatolikus megyéspüspök Ferenc pápa döntéséről.

Cyril Vasil

Cyril Vasil Kassán született 1965. április 10-én szlovák görögkatolikus családban, édesapja görögkatolikus pap. 1982 és 1987 között a pozsonyi Szent Cirill és Metód teológiai karon folytatta tanulmányait. 1987-ben szentelték fel a szlovák Görögkatolikus Egyház papjává. Tanulmányait Rómában folytatta a Pápai Keleti Intézetben, ahol 1989-ben kánonjogi licenciátust szerzett. A következő évben, 1990. október 15-én belépett a Jézus Társasága szlovák rendtartományába, ahol 2001-ben tette le végső fogadalmait. Időközben 1994-ben a Pápai Keleti Intézetben szerzett doktori fokozatot a keleti egyházak kánonjogából. 2002-ben a Pápai Keleti Intézet Keleti Kánonjogtudományi Karának dékánjává nevezték ki, majd 2017-ben az intézmény rektora lett.

Tanítói és intézményvezetői tevékenysége mellett tanácsadója lett a Keleti Egyházak Kongregációjának és a Hittani kongregációnak, valamint a Elvándorlók és Útonlévők Pápai Tanácsának. A római Pápai Gergely Egyetem mellett a Pozsonyi Egyetem és a Nagyszombati Egyetem Teológiai Karának professzora volt. XVI. Benedek pápa 2009. május 7-én a líbiai Ptolemaios címzetes érsekévé és a Keleti Egyházak Kongregációja titkárává nevezte ki. Mostani kassai apostoli adminisztrátorrá történt kinevezésével befejeződik a Római Kúriában végzett szolgálata és visszatér hazájába, ahol tagja lesz a szlovák katolikus püspöki konferenciának.

Cyril Vasil érsek ismert és beszélt nyelvei: görög, latin, ószláv, szlovák, cseh, orosz, ukrán, lengyel, angol, francia, német, spanyol és olasz.

Szerző: Vatican News, grkatke.sk, Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: grkatke.sk, grkatba.sk

Címkék