Faggasd a papot Miskolcon

Miskolcra is elérkezett a Szólj be a papnak! című vitasorozat, melyet miskolciasan Faggasd a papot! címre fordítottak át a szervezők.

Salai Szabolcs, Fedor Péter, Lóczi Tamás, Dandé András

A Miskolci Egyházmegye Ifjúsági Irodájának kezdeményezésére indult el a sorozat. A név kicsit megváltozott, viszont a cél változatlan: a kereszténységet becsempészni a hétköznapokba. A program a templomokon kívül hétköznapi helyszíneken (kávézó, bisztróban) valósul meg. Alkalmanként  3-4 pap érkezik meghívott venégként, akik kellemes környezetben őszintén válaszolnak a feltett kérdésekre. A program célja az esetleges kérdések megválaszolása, a keresztény álláspontok minél jobb megismerése. A résztvevők bátran, tabuk nélkül kérdéseket tehetnek fel, vagy hozzászólásaikkal tanúságot tehetnek.Első alkalommal a boldogság témakörében faggatták a fiatalok a lelkészt és a papokat.

"faggatózás" a bisztróban

Mozga Mariann, az Ifjúsági Iroda munkatársa írt az első találkozóról:

"A lelkes kérdezni vágyó fiatalokat az Otthonka nevű kávézóban vártuk, ahol több mint harmincan gyűltünk össze. Terveink szerint minden alkalommal, havonta ezen a helyszínen találkoznánk. Az Otthonka, ahogy a neve is mondja egy otthonos, barátságos kávézó, bisztró, mely tökéletes helyszíne volt, és reményeink szerint lesz is a Faggasd a papot! című programnak. A helyszín nem változik viszont a téma igen, hiszen minden alkalommal más-más témát hozunk fel, melynek kapcsán papjaink kíváncsian várják a kérdéseket vagy hozzászólásokat. Az első ilyen téma a BOLDOGSÁG volt, mely komoly kérdéseket is felvetett. Akiket, a mostani alkalommal faggathattunk Salai Szabolcs atya, mint a rendezvény moderátora, Dandé András, református lelkész, Fedor Péter, görögkatolikus lelkipásztor és Lóczi Tamás, római katolikus pap.

Az est folyamán voltak mélyen elgondolkodtató kérdések-válaszok, de, többek között a lelkiatyáknak köszönhetően, egy laza, humorral fűszerezett este alakult ki. Úgy gondolom, kérdések nem maradtak megválaszolatlanul, sőt a program végezte után legtöbben maradtak is, ahol kisebb körökben, bátrabban feltehették kérdéseiket, megoszthatták gondolataikat.

A sikeres első alkalomtól lelkesedve az Otthonka és papjaink  nagy örömmel várnak mindenkit! Következő alkalommal az újabb témáról és a pontos időpontról értesülhetsz a GIF – Miskolci Egyházmegye Görögkatolikus Ifjúsági Fóruma facebook oldalán."

Címkék