Fafaragó tábor Abodon

A rakacaszendi Istenszülő Oltalma Tanoda fafaragó tábort szervezett Abodon

fafaragó kéz

Gallóné Lengyel Katalin, a tanoda szakmai megvalósítója számolt be a tábori életről:

2018. augusztus 15-én reggel érkezett a csoportunk Abodra, a Kuckó Vendégházba. Izgalmas kaland előtt álltunk. Aznap épp Istenszülő elszenderedése és mennybevétele ünnepe volt, érkezésünk után a templomba siettünk Szent Liturgiára. Az abodi parókus, Orosz Tóth György és Kondás András atya, tanodánk szakmai vezetője közösen vezette a liturgiát. Imádkoztak a táborozó tanodás gyerekekért is, így a Mennyei Atya irgalmában és az Istenszülő Szűzanya oltalmában bízva kezdtük a nyaralást.

Ebéd után alaposabban körülnéztünk, mert a vendégház több épületből áll, és három "kiállítótermet" rejt. Az egyik épületben régi tárgyakkal berendezett parasztházat találtunk sok hímzéssel, szőttesekkel, rokkákkal és guzsalyokkal, szövőszékkel, konyhai eszközökkel. Egy másik helyiségben kétféle korongozót, valamint agyagból készült dísz- és használati tárgyakat néztünk meg. Az utolsó helyiségben a házigazdánk, Varga István fafaragással készült munkáit csodáltuk meg, ami remek motiváció lett a fafaragás elkezdéséhez.

Varga István a fafaragó gyerekek körében

Elsőként az eszközökkel és a faanyagokkal ismerkedtek a fiatalok, balesetvédelmi szempontból is. Ezen a napon még nem készültek kész tárgyak. A foglalkozás után focizni mentünk a falu focipályájára, majd nagyot sétáltunk a faluban és a közvetlen közelében. Jólesően elfáradva mentünk vissza a vendégházba vacsorázni, majd kis pihenő után András tisztelendő gitárt vett a kezébe, és énekelni kezdtünk. Mária-énekekkel nyitottunk Nagyboldogasszony ünnepének tiszteletére, azután a többi kedves dalunkkal folytattuk. A közelgő népdaléneklő versenyre új dalt tanultunk.

Másnap, az ébresztő után átsétáltunk az újonnan szentelt Szent György kápolnába, ahol énekeltünk és imádkoztunk. Az erőt adó reggeli után erdőjárás következett, ahol háncsfaragáshoz alkalmas gallyakat gyűjtöttünk a tanodásokkal. Hazatérve a háncsfaragás fogásait mutatta be a házigazdánk. A gyerekek lelkesen fogtak hozzá, mert hamar lehetett sikerélményhez jutni. Délután a gyerekek folytatták a megkezdett munkadarabokat, mely teljesen lekötötte figyelmüket. Kártyázással, társasjátékozással és énekléssel fejeztük be a napot.

fafaragó gyerekek

A péntek reggeli imaóra után kezdődött a fiatalok által nagyon várt fafaragás. A virágkarónak szánt faanyagot a gyerekek darabolták fűrésszel, ők csiszolták a felületét is kétféle dörzspapírral. A gondosan előkészített karókat ékfaragással díszítették. A fafaragó mester többféle mintát is mutatott, melyek különböző nehézségűek voltak. Hamar kiderült, kinek mekkora kézügyessége és türelme van. Aktív pihenésként ismét focizás volt a pályán, illetve sokan a játszótéri kikapcsolódást választották, majd egy táncot tanultunk, amellyel már a nyitott tanodai napra és a záróműsorra készülünk. Meglepetésként késő estére bátorságpróbát szervezett a szakmai vezetőnk. Az elérendő állomásokon a nevelők és az idősebb diákok várták a gyerekeket.

Szombaton reggel a szokásos ébresztő és imaóra után használati tárgyak díszítő faragását tanulmányozták és próbálgatták a tanodásaink. Sőt a tánc és az új dalok gyakorlására is maradt idő. Este Miskolctapolcára indultunk az Akropolisz Szabadtéri Színpad "Hinni a világban" című előadására, amely a Güsch! zenekar koncertje volt. Az előadásról jó hangulatban utaztunk haza, a koncerten hallott ismert slágert énekelve. Reméljük új lelkesedéssel fognak majd gitározni és furulyázni a tanévben a gyerekek, mert vonzó példát láthattak az együttesben mindkettőre.

Vasárnap a Szent Liturgia után előre megrajzolt fatáblákon gyakorolták a gyerekek a fafaragást az utolsó foglalkozáson. Uzsonna után indult hazafelé a csapat. Útba ejtettük Galvácsot, ahol éppen falunap volt. Sikerült megnézzük a tájházat is, valamint egy motoros és egy mazsorett bemutatót. Bohócok szórakoztatták a gyerekeket, majd a nyári forróságban tűzoltó habfürdőben pancsoltak.

Végül a fiatalok vidáman, értékes élményekkel és tudással gazdagodva tértek haza szülőfalujukba.

FÉNYKÉPEK


 

Címkék