Erős roma középosztályra van szüksége az országnak, amihez a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat a mag

Ökumenikus istentiszteleten adtak hálát a 10 éves Keresztény Roma Szakkollégiumi hálózatért. A jubileumi programokat ugyan a koronavírus-járvány átírta, de a közös szertartás kisebb létszámmal megvalósult a debreceni görögkatolikus főszékesegyházban. Az istentiszteletet Fülöp érsek-metropolita atya vezette, igét pedig Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke hirdetett.

csoportkép

„Ustyijász o Krisztusi ándár é mujiphú téjlépizgyász é méripész é méripéhá /, tháj ándé mujiphú vás léngé / trájo gyász jivé!” - Így hangzik lovári nyelven a görögkatolikusok Húsvét utáni éneke, a Föltámadt Krisztus kezdetű, ami Lakatos Péter cigányszármazású pap tolmácsolásában hangzott fel az Attila téri főszékesegyházban.

Lakatos Péter

A járvány miatt korlátozott létszámban lehettek csak jelen az ünneplők, online azonban több százan kapcsolódtak be a hálaadó istentiszteletbe, amin Fabiny Tamás evangélikus püspök mondott igei köszöntőt. Rámutatott arra, hogy a KRSZH nagyon sokat tett alapítása óta a fejlődésért és így sokkal „tisztább hangon” tudja megszólaltatni a reményt, ami által a tanulók kitörhetnek az elszigeteltségből, a szegregációból. Így teremtve meg a lehetőségét annak, hogy ki lehessen lépni a nyilvánosság elé a felsőoktatásban, a társadalomban. Ennek szólt most a hála. A főpásztor abban bízik, hogy az áldás népe lehet a cigányság Magyarországon és megtapasztalhatja a megváltás és a befogadtatás örömhírét, úgy a társadalomba, mint Isten országába. 

Fabiny Tamás

Tíz évvel ezelőtt államtitkárként segítette a hálózat létrejöttét Balog Zoltán, akit a közelmúltban választottak meg a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének, továbbá a Magyarországi Református Egyház Zsinata lelkészi elnökének. Igehirdetésében arra hívta fel a figyelmet, hogy nincs olyan élethelyzet, melyben Istennek ne lenne aktuális, időszerű üzenete. – A mai világ nem szereti a hitvalló helyzeteket, az olyan embereket, akik nincsenek benne a „fősodorban”. A kereszténység történetében a hitvallás annyit jelent, mint kiállni és elköteleződni a hit mellett – emlékeztetett a református püspök, majd hozzáfűzte: mindehhez státusz és fundamentum kell ugyanúgy, mint a tízéves roma szakkollégium hálózatának létrejöttéhez és eredményes munkájához.

A református főpásztor az évtizedes fennállását ünneplő szervezet jelentőségére utalva rámutatott arra is, hogy akik a kezdeményezést akkor elkezdték, most a járványhelyzettel sem törődve tartották meg online óráikat, a könyvbemutatókat és megemlékezéseket. – Az oktatásban ismert alumni fogalmához hasonlóan ez a közösség is megkívánja, hogy ne széledjünk szét, maradjunk együtt, kövessük egymást. Egy igazi, erős roma középosztályra van szüksége az országnak, és mi azt gondoljuk, hogy ennek a magja csak egy, Krisztushoz elköteleződött embertömeg lehet. Ezért fontos, hogy együtt maradjunk, és ne hallgassunk, hanem tegyünk a szavainkkal bizonyságot arról, hogy mit tett velünk Isten nemcsak az elmúlt tíz évben, hanem azóta is, nap mint nap – hangsúlyozta végül Balog Zoltán.

Balogh Zoltán

A hálaadó istentisztelet végén Kapin István a Debreceni Görögkatolikus Parókia parókusa köszöntötte az ünneplőket. István atya igazi küldetéstudattal rendelkező embereket ismert meg öt és fél évvel ezelőtt, amikor lelki igazgatóként belecsöppent a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium, így pedig a KRSZH életébe. Igaz ez szerinte a hálózatot vezetőkre és azokra is, akik tanulóként részesei ennek. Jövőt mutatva vagyunk itt együtt – zárta gondolatait István atya és Papp László polgármesternek adta át a szót.

Debrecen város vezetője hálát adott a Jóistennek azért, hogy a cívisvárosban rendezték meg a jubileumi programot. Mint mondta, az alapítóatyák közül többeket is ismer és tudja, hogy milyen komoly elköteleződés van ezen ügy mellett, amelyet lehetne lehetetlen küldetésnek is nevezni, de az elmúlt tíz év bizonyítja, hogy nem az. A polgármester úgy véli nagyon sokan, sokszor próbálkoztak már azzal, hogy romakérdésben megoldást találjanak, de ez a kezdeményezés bizonyította időtállóságát.

logo

– Nem problémaként, hanem erőforrásként tekint a hálózat a magyar roma közösségre. Kis nemzet a magyar, így nem engedheti meg magának, hogy a romákban rejlő képességet, tudást ne használja nemzetépítésre – hangsúlyozta Papp László, végezetül pedig hatványozottabban sikeres következő tíz évet kívánt, és gratulált a lediplomázottaknak.

A köszöntők sorát Langerné Victor Katalin zárta. A társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár felidézte a kezdeti nehézségeket, amik főként a program elfogadottságára irányultak. Nem evidencia ugyanis, hogy értsék a KRSZH működésének lényegét, hogy elfogadják, így ezen sokat kellett és kell dolgozni ma is. Ugyanakkor elérték azt, ami talán a legfontosabb: államilag finanszírozott szolgáltatás lett.

Langerné Victor Katalin

A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat 2011. március 17-én jött létre 4 szakkollégiummal. Ez mára 8 egyházi és 3 egyetemi fenntartású roma szakkollégiummá nőtte ki magát. A kezdő 100 fős létszám 330 főre gyarapodott, a végzettek száma 470.  

Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: Domokos Éva

Címkék