Elmélkedés a karácsonyi böjti időszak idejére

A karácsonyi készület idejét arra kell fordítanunk, hogy az Úr érkezésére méltó körülményeket teremtsünk nem csak fizikai életterünkben, hanem lelkünk hajlékában is.

gyertyagyújtás

Adventben a koszorú pislákoló gyertyái az Üdvözítő jövetelét jelzik és felébresztik bennünk a vágyat Megváltónk fogadására. Lelkünk mélyén boldogan megsejtjük, hogy az Ő látogatásának napja közel van.

gyertyák

Már énekeljük mi is templomainkban, hogy Isten az ő Fiának személyében leküldte nekünk a nagyszövetség békeosztó angyalát… A békeosztót, akit sajnos napjainkban olyan sokan elfelednek. Nem is kell gondolatban messzebb tekinteni a keleti határtól, hogy lássuk azt a borzalmas háborút, amit szomszédos országainkban dúl. S bár az adventi idő békéje már itt van, a háború elől menekülő emberek mégsem tudnak békében készülni a Messiás érkezésnek ünnepére. Nekünk, akik békességes körülmények között élünk határainkon és az otthon falain belül, ezek helyett a menekülő emberek helyett is készülnünk kell lélekben. Ez mindannyiunk közös feladata… még a susai Szent Anna otthon lakóinak is. Már ég a második gyertya, és ha eddig még nem tettük, akkor itt az ideje, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy érkezik hozzánk az Úr, hogy mennyei boldogságot adjon nekünk. Azok helyett is meg kell ezt tennünk, akiknek erre sajnos most nincs lehetősége.

gyertyagyújtás

A karácsonyi készület idejét arra kell fordítanunk, hogy az Úr érkezésére méltó körülményeket teremtsünk nem csak fizikai életterünkben, hanem lelkünk hajlékában is. Mindannyian jól tudjuk, hogy mi mindennel jár, ha vendéget várunk… Takarítás, portörlés, sütés-főzés, felvesszük a szebbik ruhánkat, hogy méltó körülmények között tudjuk fogadni a hozzánk érkezőt. Így kell ezt tenni a lelki hajlékunkban is. Rendetlen érzelmekkel nagyon nehéz megtapasztalni Isten közelségét. Méltó körülményeket kell teremteni az Úr érkezésére. Kezdjük először azzal, hogy mi magunk is békeosztók leszünk. Nem kell ehhez kimennünk háborús övezetbe, hanem itt, az otthon falain belül is megmutathatjuk, hogy mi a Krisztusi békét képviseljük.

Legyen a karácsonyi böjti időszak 2. hetének ez a célja. Dolgozzunk közösen együtt a békén, imádkozzunk érte és a békesség Istene, aki hamarosan elérkezik megadja nekünk cserébe azt a mennyei békességet, amellyel semmi más földi boldogság nem hasonlítható össze.

Szöveg: Marczi András, diakónus

A fényképek az ózdi Szent Anna Szeretetotthonban készültek. Az otthonban minden héten közös gyertyagyújtással is készülnek karácsony ünnepére.

Címkék