Elindult a Hungary Helps Önkéntes Program

Makkai László atya a Vatikáni Rádiónak adott interjúban mutatta be a Hungary Helps önkéntes programot és arról is szólt, hogy milyen szerepet tölt be a képzésben.

Hungary Helps logo

Makkai László atya bemutatta az interjúban a Hungary Helps önkéntes programot és arról is szólt, hogy milyen szerepet tölt be a képzésben. A Hungary Helps-nek köszönhetően közel-keleti fiatalok tanulhatnak magyarországi felsőoktatási intézményekben, így a Miskolci Egyetemen is. A jelenlegi járvány helyzetben is vannak diákjaik a közel-keleti régióból. Beszélgetésünk másik aktuális témája, hogy létrehozásának 10. évfordulóját ünnepli a miskolci Roma Szakkollégium. Makkai atya mérleget vont az elmúlt évtizedről.

A Szentszék többek között a Keleti Egyházak Segélyszervezetének (ROACO) jótékonysági tevékenységén keresztül segíti a közel-keleti keresztényeket. Magyarország is jelentősen hozzájárul a támogatásukhoz. Szíriából éppen a napokban fejezte ki köszönetét a magyar népnek Jean Abdo Arbach homszi érsek azért a segítségnyújtásért, melynek nyomán 200 menekült szír család térhetett vissza otthonába. Ebben a műveletben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat volt a kormány partnere. A Hungary Helps, Magyarország Segít program szintén élen jár a közel-keleti keresztények segítésében, amelyet iraki látogatása alkalmával Ferenc pápa is elismert és áldást adott tevékenységére. A Hungary Helps Önkéntes Programról Somogyi Viktória kérdezte Makkai László atyát, a Miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium Igazgatóját, egyetemi lelkészt.

Makkai László

Magyarország egyedülálló módon tesz erőfeszítéseket a közel-keleti keresztény közösségek ottmaradása érdekében

Ferenc pápa márciusi iraki látogatása fontos szerepet töltött be abban, hogy rávilágított a közel-keleti országok keresztényeinek hányatott sorsára, akik üldözéstől, háborúktól szenvednek és akiknek nagyon hathatós segítséget tud nyújtani a Hungary Helps program és annak az önkéntes programja – hangsúlyozta interjújában Makkai László atya. Utalt az iraki II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárka kijelentésére a pápalátogatás alkalmával, aki szerint Magyarország egyedülálló módon tesz erőfeszítéseket a helyi keresztény közösségek ottmaradása érdekében. Az anyagi támogatás biztosítása után a következő lépés pedig az, hogy Magyarország önkénteseket toboroz, képez és küld ki ezekbe a veszélyeztetett keresztény közösségekbe a Magyar Önkéntes Liga segítségével. Az önkéntesek nagy segítséget tudnak nyújtani a helyi keresztényeknek, akik ott maradtak vagy visszatértek hazájukba.

A közel-keleti keresztények csökkenő száma

Makkai atya felidézte a statisztikákat, amelyek szerint ma közel 80 országot érint a világban a keresztényüldözés, ahol atrocitásoknak, súlyos diszkriminációnak vannak kitéve a Krisztus-hívők. Számuk megközelíti a 250.000-et. Elítélte, hogy ennyi ember nem élheti meg, nem gyakorolhatja vallásosságát. Az elmúlt 10 évben Szíriában kétmillióról 600-800.000-re csökkent a keresztények száma. Irakban az ötödére csökkent arányuk. Tehát van mit tenni ezekben a közösségekben – nyomatékosította a görögkatolikus egyetemi lelkész.

A Hungary Helps önkéntes program

Az önkéntes programban lelki atyaként és képzőként is részt vesz Azbej Trisztán államtitkár felkérésére. Teológusi, papi hivatása mellett ugyanis a krízislélektannal is foglalkozik már több mint egy évtizede. Az önkéntesképzésben ezt tanítja és a jelentkezők szűrésében és kiválasztásában is részt vesz. Továbbá az önkéntesek számára ő a referenciapont, a kontaktszemély egy mindig elérhető számon, ha bármilyen váratlan helyzetbe kerülnek vagy nehézséggel néznek szembe, esetleg lelki tanácsadásra van szükségük kiküldetésük során.

Az önkéntesek felkészítésének folyamata

A Hungary Helps önkéntes programjában orvosmisszióra, pedagógusokra és minden olyan emberre is szükség van, aki tudja segíteni a helyi keresztények életét. A kezdeményezéshez a Magyar Önkéntes Ligánál jelentkezve lehet csatlakozni önéletrajzzal és motivációs levéllel. Idén április 10-ig lehetett benyújtani a jelentkezést. Az első szűrések után, tájékoztatást kapnak az érdeklődők, majd személyes elbeszélgetésre kerül sor Makkai atyával és a képzőkkel. A kiválasztás után indul el a folyamat, amely felkészíti őket a terepmunkára. A jelenleg online formában elindult képzés után az önkéntesek olyan országokba kerülnek, ahol a Hungary Helps program már jelen van és ahol biztonságban vannak.

Közel-keleti diákok a Miskolci Egyetemen

A Hungary Helps-nek köszönhetően közel-keleti fiatalok tanulhatnak magyarországi felsőoktatási intézményekben, így a Miskolci Egyetemen is, ahol Makkai atya egyetemi lelkészként szolgál. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi járvány helyzetben is vannak diákjaik a közel-keleti régióból. A Covid miatt nem tudtak haza utazni, így Húsvétot is Magyarországon töltötték. Lelki támogatást nyújtanak számukra és segítik beilleszkedésüket és odafigyelnek szükségleteikre. A Miskolci Egyetemen sok külföldi diák van, közöttük egy tucat a Hungary Helps program keretében tanulhat az intézményben. Angol nyelven szentmisét biztosítanak számukra. A közel-keleti fiatalok tervezik jövőjüket: vannak, akik szeretnének tovább maradni mesterképzésen. Makkai atya annak a reményének adott hangot, hogy a Hungary Helps programnak köszönhetően még több keresztény diák érkezhet majd a Közel-Keletről a magyarországi egyetemekre.

10 éves a miskolci Roma szakkollégium

10 éves fennállását ünnepli a miskolci Roma szakkollégium. Makkai atya mérleget vont az interjúban az elmúlt évtizedről. 2011 márciusában a magyar kormány és a négy történelmi egyház aláírt egy közös megállapodást. Görögkatolikus részről Kocsis Fülöp akkori püspök írta alá. A Roma szakkollégium megalapítása Orosz Atanáz 2011-ben a miskolci apostoli exarchátus élére kinevezett püspök nevéhez fűződik. Az első tanévben alig 20 hallgatóval indult a szakkollégium. Jelenleg évente 30-32 hallgatóval számolnak. Nagyon szép gyümölcsei vannak az intézmény elmúlt tíz évének – mutatott rá Makkai atya. Nagy örömöt jelent számukra a diákok tanulmányi és magánéleti sikere egyaránt. Minden év különleges volt a maga nemében, nehezen emelhető ki egy, legfontosabb eredmény. Számos nyelvvizsga, diploma, továbbtanulás tartozik a nagyra értékelt gyümölcsök közé. Nagyon sok diákuk már családot alapított, gyakran azzal a partnerükkel, akiket a szakkollégiumban ismertek meg. Visszatérnek az intézménybe, hogy Makkai atya adja össze őket, keresztelje meg gyermekeiket. Papként nagy örömet jelent számára, hogy a hallgatók nemcsak tanulmányaik, a tudomány terén gazdagodtak és diplomát szereztek, hanem a hitéletükben is elmélyültek.

A Roma szakkollégium büszke diákjaira – jeles eredmények

Az intézmény nagyon büszke diákjaira, akik számos TDK-t nyertek, országos versenyeken vettek részt. 2019-ben a Miskolci Egyetem kiváló támogatója címmel tüntette ki a szakkollégiumot. Minden évben több mint húsz egyetemi oktató mentorálja az intézmény hallgatóit. Idén a Családbarát munkahely bronzfokozatát is elnyerte a szakkollégium – számolt be a kitüntetésről Makkai atya. Úgy tűnik, hogy mások is felfigyelnek arra a munkára, amit az intézményben végeznek a roma-magyar együttélés érdekében. Ez egy csapatmunka eredménye, amiért háláját fejezte ki kollégáinak a miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium Igazgatója. Nagy szívvel és elköteleződéssel végzik a munkatársai a feladatukat a roma szakkollégistákért. Ennek a munkának már megvannak az eredményei: féltucat korábbi hallgató az államigazgatásban dolgozik, nincsen egyetlen munkanélküli sem a volt diákok között, mindenki Magyarországon helyezkedett el, közel 60 diplomásuk van. Ez egy nagyon jó eredmény a 11 roma szakkollégium összevetésében. Június végén ünnepség keretében adnak hálát az elmúlt tíz évért országos szinten is a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózattal összefogásban, amelynek vezetője Kocsis Fülöp érsek, valamint az állami vezetőkkel együttműködésben is.

Tervek a jövőre

A tíz év sok is és kevés is – fogalmazott Makkai László atya. Sok egy ember életében, de még van mit fejlődni, újítani, jobbítani a hallgatók érdekében. A jövőre vonatkozó terveik között említette, hogy még hatékonyabbá szeretnék tenni azokat a programokat, amelyek a hallgatók életét segítették. Nagyon örülnének neki, ha még öntevékenyebbek lennének a hallgatóik, tehát a hallgatói önkormányzatot szeretnék még jobban megerősíteni. Szeretnék, ha még több roma hallgatójuk bekerülne az egyetemre. Erre létrehoztak egy középiskolai mentorprogramot, amelyet közösen szeretnének megvalósítani és a szakmai hátterét is kidolgozni a hálózaton belül. Érdemes még inkább elmozdulnia a középiskolák irányába a miskolci Roma szakkollégiumnak és a szakkollégiumi hálózatnak is – zárta interjúját Makkai László atya.

Forrás: Vatican News

Címkék