Elhunyt Obbágy Miklós áldozópap

Obbágy Miklós áldozópap 2021. július 30-án, életének 90., papi szolgálatának 66. évében visszaadta lelkét Teremtőjének.

Obbágy Miklós

A Miskolci Egyházmegye és a gyászoló család Isten akaratában megnyugodva, szeretettel tudatja, hogy Obbágy Miklós görögkatolikus áldozópap 2021. július 30-án, életének 90., papi szolgálatának 66. évében halhatatlan lelkét visszaadta Teremtőjének.

Miklós atya 1931. december 10-én született Rakacán. Pappá Nyíregyházán szentelték 1955. augusztus 7-én. Papi szolgálatát Perén helyettes lelkészként kezdte, majd 1964-1979 között Edelényben szolgált előbb segédlelkészként, később parókusként. Ezután Ózdra helyezték, ahol tizenhárom éven át vezette a közösséget. Az ózdi szolgálat után került Miskolcra; előbb Diósgyőrbe 1992-ben, majd az újonnan megalapított szirmai egyházközség parókus lett 2001-től nyugdíjba vonulásáig. 1980-2008 között a Miskolci Apostoli Exarchátus ökonómusa volt. Az 1997-ben megalapított miskolci Görögkatolikus Egyetemi, Főiskolai és Középiskola Kollégiumának igazgatói feladatait is ellátta 2004-ig. Nyugdíjba 2008-ban vonult.

Miklós atya, tiszteletbeli főesperes, tavaly ünnepelte vasmisés jubileumát.

gyászjelentés

 

Címkék