Együtt a hátrányos helyzetű és roma tehetséges fiatalokért

Együttműködési megállapodást jött létre a Mathias Corvinus Collegium és a miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium között a nehéz sorsú, tehetséges fiatalok támogatása céljából

Makkai László, Orosz Atanáz, Constantinovits Milán, Konyári György

Együttműködési megállapodást kötött a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium azzal a céllal, hogy egyetlen fiatal tehetség se vesszen el azért, mert hátrányos helyzetből, nehezebb körülmények közül indult. Az aláíró felek közös küldetése, hogy a helyi közösségek számára kiművelt, a közösségért, a hazáért tenni akaró embereket neveljenek. Az együttműködést az MCC részéről Constantinovits Milán szakmai főigazgató-helyettes és Konyári György miskolci képviselet-vezető, a szakkollégium részéről Makkai László igazgató és főtisztelendő Dr. Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke írta alá július 13-án, az MCC miskolci központjában.

Atanáz püspök, Constantinovits Milán

Az együttműködés írásos formáját a két intézmény kölcsönösen kezdeményezte azzal a céllal, hogy az MCC Miskolci képzési központ nyilvános szakmai rendezvényei a roma szakkollégium hallgatóinak közismereti moduljának teljesítését segítsék azáltal, hogy ezen előadások a tudomány és közélet széles spektrumát átfogják, mellyel hozzájárulhatnak a szakkollégiumi diákok látókörének szélesítéséhez, tudásuk bővítéséhez. Az MCC nyilvános rendezvényeinek rendszeres látogatása kiválthatja a hétvégi, tömbösített, szakkollégiumi tanulmányi programok egy részét, az MCC külföldi nyelvű előadásai pedig jó alkalmat biztosíthatnak a hallgatók számára a nyelvgyakorlásra is. Az együttműködés kiemelt célja, hogy az észak-magyarországi és az észak-alföldi régiókban felsőfokú tanulmányaikat folytató, hátrányos helyzetű, főként roma származású hallgatókat diplomához segítsék, támogassák az értelmiségi feladatokra történő felkészülésüket és közéleti szerepvállalásukat, valamint a társadalmi kérdésekre érzékeny, szakmailag igényes roma értelmiséget neveljenek. E cél érdekében az együttműködés kiterjed a Szakkollégium és az MCC miskolci képzési központjának éves szakmai programjainak kölcsönös megosztására, egymás kölcsönös meghívására a nyílt eseményekre, nyilvános rendezvényekre. Továbbá a Szakkollégium lehetőséget biztosít a szakkollégisták számára az MCC miskolci képzési központja által szervezett nyilvános programokon való részvételre, amennyiben az a szakkollégiumi Tagsági- és Ösztöndíjszabályzatával összhangban van és beszámítható egyes szakkollégiumi programelemek teljesítésébe. Ezen felül kiterjed a tudásmegosztásra és tapasztalatcserére, „jó gyakorlatok” kölcsönös megismertetésére, illetve a két intézmény felvételi, toborzó tevékenységének kölcsönös segítésére.

Constantinovits Milán és Konyári György

Az aláírás alkalmával Constantinovits Milán kiemelte, egy hosszú építkezés fontos lépése történt meg ezzel az aláírással, hiszen már korábban elkezdődött a közös munka. Az MCC missziója, hogy helyi szinten felkarolja a tehetségeket, megerősítse és bekapcsolja őket abba a szellemi vérkeringésbe, amit a tehetséggondozó kollégium biztosít a fiatalok számára hazai és külföldi vendég-előadókkal, professzorokkal. Ennek egyik kulcsa – jegyezte meg a főigazgató-helyettes –, hogy helyi szinten olyan szervezeteket találjanak, akik segítségükre lehetnek ebben, akikkel együttműködve az MCC el tudja érni azt az oktatási célt, hogy a helyi közösségek életében fontos szerepet betöltő fiatalokat adjon az országnak. Egyik ilyen kiemelt partnereként tekint az MCC a roma szakkollégiumra, amely – bár lehet, hogy más módszerekkel, más úton –, de ugyanazért a célért dolgozik: a helyi tehetségek megtalálásáért és felkarolásáéért.

Orosz Atanáz püspök felidézte, tizenegy évvel ezelőtt – abban az évben, amikor Benedek pápa Miskolcra helyezte őt –, indult el a roma szakkollégiumi hálózat kiépítése, és ezzel a hátrányos helyzetű, illetve roma tehetségek segítése. Az egyházi vezető – védőszentjéhez híven – maga is arra törekszik, hogy keresse az együttműködést azokkal, akikkel közösen jót tehetnek, akikkel segíthetnek a nehéz sorsúakon. Ezzel a szándékkal érkezett az MCC-be is, és – mint mondta – ezzel a küldetéssel támogatja az együttműködést.

Makkai László, Orosz Atanáz, Constantinovits Milán, Konyári György

A szakkollégium igazgatója kihangsúlyozta, a szegénység nem jelenti azt, hogy valaki tehetségtelen vagy céltalan, hogy nincsenek álmai. Makkai László elmondta, 2011 óta azon dolgoznak, hogy a hozzájuk kerülő fiatalokat támogassák álmaik megvalósításában, céljaik elérésében. Missziójuknak tekintik, hogy a tehetséges roma diákokat diplomához segítsék, és arra ösztönözzék, maradjanak a régióban és tevékeny részesei legyenek közösségüknek. A kollégiumvezető kiemelte, sok mindenben egyezik a két intézmény hitvallása, hiszen az MCC-hez hasonlóan a szakkollégium is az értékek mellett teszi le a voksát, és keresztény szellemiségű, hazafias érzelmű emberek kinevelése a céljuk. Olyan fiatalokat támogatnak, akik rászorulnak arra, hogy egy bátorító üzenet, egy jó szó, egy támogató csapat vezesse őket azon az úton, amin elindultak.

Az MCC miskolci képviseletének vezetője beszédében kiemelte, a Mathias Corvinus Collegium legfontosabb küldetése a kiművelt emberfők tehetségének kibontakoztatása és a tehetséges fiatalok helyben tartása. Konyári György szerint az Észak-Magyarországi Régióban ez még inkább kulcsfontosságú kérdés, hiszen itt az elvándorlás napjaink egyik legnagyobb problémája, ezért is fontos – tette hozzá –, hogy kezet nyújtsanak azok felé, akik hasonló célok érdekében tevékenykednek. A képviselet-vezető hangsúlyozta, a legrosszabb az, ha egy tehetséges diák lemarad egy lehetőségről. mert nem tud róla, ezért is fontos, hogy a két intézmény ismerje egymás tevékenységét, és népszerűsítse programjait a fiatalok minél szélesebb körében.

Orosz Atanáz és Constantinovits Milán

A most létrejött együttműködés lehetővé teszi, hogy kiszélesítsék a már megkezdett közös munka területeit. Ennek első lépéseként a főigazgató-helyettes belépőjegyeket nyújtott át az egyházmegye elöljárójának, hogy meginvitálja a szakkollégium diákjait az MCC legnagyobb szakmai és zenei fesztiváljára, az MCC Feszt-re, ahol érdekes és izgalmas programokon, interaktív beszélgetéseken és koncerteken vehetnek részt a fiatalok.

Szöveg: MCC és Szakkollégium, fotók: Miskolci Egyházmegye

A Szent István Rádió Kilátó című műsorában 2022.07.15-én, 9 órától bővebb összeállítás hangzik el az eseményről.

Címkék