Együtt a „görögök”

A miskolci görögkatolikus középiskolások találkozója „görög nap”-ként vonult be a köztudatba a fiatalok körében, melyet idén április 25-én szerveztek a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban. A közel háromszáz hittanos diák közös Liturgiával, kalandos vetélkedővel és a szó szoros értelmében felhőtlen játékkal élte át a közösség élményét a napsütéses koranyári napon.

csoportkép az avasi templom bejáratánál

Gyakran emlegetett „közhely”, hogy a mai fiatalokat csak az okostelefonok és a digitális világ tudja igazán magával ragadni. Az évente megrendezett „görög nap”-on viszont jó érzés látni, hogy az ima, a fizikai és szellemi vetélkedés valamint játék még mindig tud olyan hatást gyakorolni a tizenévesekre, amely által átélhetik az együttlét örömét.

Az idei programsorozat hagyományosan Liturgiával vette kezdetét, amelyen Juhász Géza elsőhelynök atya a keresztény fiatalok értékeit állította a diákok elé. Ezt követően a közel háromszáz görögkatolikus fiatal csapatokba rendeződve járta végig Spárta, Athén és Bizánc elképzelt helyszíneit, amelyeken egyszerre kellett ügyességüket és hittanos ismereteiket is latba vetniük a feladatok megoldásáhot.

Buborékfoci, óriás amőba, egy-ház-építés szivacselemekből … Ki gondolta volna, hogy ilyen eszközökkel is meg lehet idézni a hajdani Spárta, Athén és Bizánc szellemiségét? A merev iskolapadok helyett ezen a napon a felhőtlen, jó kedélyű együttlété volt a főszerep, amelyen játékos formában eleveníthették fel a diákok közös ismereteiket, és megtapasztalhatták a csapatmunka erejét és persze örömét. Míg Spártában a játék és a fizikai megmérettetés kapott szerepet, tovább haladva Athénban már a tudás és az ismeretek győzedelmeskedtek: közösen rakhatták le az „egyház” alapköveit, térképeken kereshették a szentföldi eseményeket, ikonokat és liturgikus kifejezéseket ismerhettek meg, egyszóval a meglévő hittanos ismereteket látványosan is földolgozhatták.

Bizáncban a szamariai asszony történetén keresztül ismerhették fel az Evangélium átadásának és megismerésének sokféleségét. A csapatok itt lelkileg „megérkezhettek” Jákob kútjához és Jézusnak bemutathatták közösségeiket.

A miskolci görögkatolikus középiskolások évente megrendezett találkozójának célja, hogy a hittant tanuló diákok a közös játékon és vetélkedőn keresztül megismerjék egymást, és azokat az értékeket, melyek összekötnek bennünket. 

Résztvevő intézmények:

Miskolci Jezsuita Gimnázium és Kollégium, Fráter György Katolikus Gimnázium, Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Kossuth Lajos Gimnázium, Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola.

Boronkai József

FÉNYKÉPALBUM

 

Címkék