"Egymásra vagyunk utalva"

Az Ökumenikus Imahét miskolci eseményei egyikén, a Miskolci Egyetem díszaulájában tartott istentiszteleten, ötszázan imádkoztak a krisztushívők egységéért szombat délután.

Miskolci Egyetem4

Ökumenikus imahét

Az Ökumenikus Imahét kiemelt alkalmát hagyományosan a Miskolci Egyetem aulájában rendezték meg. A kiemelt eseményen, az egyházak vezetői is közreműködtek abban, hogy minél jobban szívünkbe zárhassuk az imahét idei vezérgondolatát: „Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!”

Az istentisztelet dr. Torma András, az egyetem rektorának köszöntője után vette kezdetét. A Szentlélekért való imádság és a kiengesztelődés imádságai után, az igehirdetéseket Krank József, ortodox parókus, az imahét mottójáról való elmélkedése vezette be. Vezérgondolata, hogy „Csak az lesz képes hitelesen képviselni a keresztény értékrendet, aki éli is azt”. Egymásra támaszkodva, testvéri módon kell együtt haladni a keresztény értékrendek megélése útján, hogy ezek a központi kulturális alappillérei lehessenek Európa társadalmának.

Az imahét hetedik napjára előirt bibliai gondolatokról elmélkedtek a négy egyház vezetői.

Ternyák Csaba, egri érsek hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a Szentírás központi üzenete mindig ott legyen előttünk. Az ószövetség és az újszövetség összefüggéseire mutatott rá: Izaiás próféta szavai – „Falaidra, Jeruzsálem őröket állítottam. Soha ne hallgassanak, se éjjel, se nappal!” – az újszövetségben és az egyház életében tárulnak föl igazán. Jeruzsálem számunkra Isten népét és az egyházat is jelenti. Feladatunk, hogy az egyházat vonzó módon mutassuk meg a körülöttünk élőknek, hirdetve az Úr nagy tetteit, ami az imahét mottója is. Különböznek a szokásaink, más a liturgiánk, de nem az uniformizmust, hanem az egységet hangsúlyozzuk a mai alakalommal is, melyet Jézus Krisztus személyében találunk meg – fogalmazta meg üzenetét az érsek.

Címkék