Egy napközis tábor és egy családi nap emlékei

Nyári napközis tábor és egy családi nap lebonyolítását tette lehetővé pályázati forrás Edelényben

csoportkép a táborban

Az EKCP-KP-1-2021/1-000445 számú támogatásból bonyolította le az Edelényi Görögkatolikus Parókia a nyári napközis táborát, valamint a családi napját.

Bábelőadás

Az előbbi mottója volt  „Közösségépítés és teremtésvédelem Noé története alapján” , az utóbbi „A Szentháromságból élve” címmel lett megrendezve. Napközis táborunkat a vízözön bibliai történetére építettük, amely néhány nap nagyon színesre sikerült: volt benne kézműves foglalkozás, kirándulás a Nyíregyházi Állatparkba, de megfért benne a sütés, énektanulás, s különböző közösségépítő játékok.

kézműves foglalkozás

A családi napunk is szép emlékeket jelent. Öröm volt látni kicsiket és nagyokat, fiatalokat és időseket a templomunk tövében. Bízunk benne, hogy az együtt töltött órák hozzájárultak ahhoz, hogy a család, mint az Isten akarta közösség megerősödve vívja meg harcát a mai kor kihívásai közepette.

A miskolci vadasparkban

Programjaink a teremtésvédelmet, a család értékének elmélyítését, valamint a közösségépítést voltak hivatottak szolgálni.

Marincsák László, parókus

Címkék