Egy hitvalló futás- ilyen volt az idei futózarándoklat

Több mint 650 regisztrált futó vett részt Máriapócson a II. Pray&Run Futózarándoklat és Családi Futófesztiválon 2018. június 9-én.

futó gyerekek

Máriapócsra sokféle ember érkezik egy évben. Sokféle és különböző szándékot visznek a Könnyező Szűzanya elé. A botok, mely a zarándokokat kíséri, azonban most elmaradtak. Ennél a típusú zarándoklatnál kifejezetten zavaró volna egy vándorbot. Nem gyalogosan lépték át a városhatárt, megörülve a hosszú út végét jelző várostáblának és a megpillantott kettős sárga toronynak, amely mintegy útjelző világít a megérkezőnek. Energiát spórolandó ezen a hétvégén Máriapócsra inkább autóval utaztak az emberek. Hiszen erőkifejtésre ott, a helyszínen került sor. Közel 700 ember rajtolt a templomkapuból, a kegytemplom 5 kilométeres vonzáskörzetében kijelölt útvonalat akár többször is végigfutva, a „hitvalló futáson”, sportos hitvallást téve, a II. Pray&Run Máriapócsi Futózarándoklat és Futófesztiválon.

futók

A zajos-zenés összejövetel előtt az elcsendesedés pillanatai is rátaláltak a templomba betérőkre. Ha másért nem, egy imára, egy meghajlása, vagy egy ikoncsókolásra a választott táv előtt, de a reggeli Parakliszra is sokan jöttek el. Hiszen máris könnyebb megbirkózni az úttal, ha nem egyedül futjuk, ha a több száz embertárs mellett ott van az is, akihez imáinkban szólunk, és aki mindeneket körülvesz.

A futófesztiválok ezreket vonzanak ország- és világszerte. A futás és kocogás kedvelt mozgásforma manapság, így az utóbbi években nagy népszerűséget nyertek a meghirdetett teljesítménytúrák, terepfutó, tájfutó, félmaraton és maratoni futóversenyek. De az országos kínálatból kevés büszkélkedhet lelki háttérrel, spirituális töltődési lehetősséggel is.

a templomban

A Nyíregyházi Egyházmegye főhelynöke, dr. Papp Tibor atya prédikációjában is mélyebb összefüggésekre világított rá. „Mária sietve ment Erzsébethez, hallottuk az Evangéliumban, a sietés a futás szinonimájaként is szerepelhetne itt – hangzott felütésként. – Ezt ma több százan is megélhetik Máriapócson.” Amikor az Isten dolgában kell eljárnunk, amennyire csak tudunk, sietnünk kell. Mert amikor az Isten hív, nincs helye a megállásnak. A futásnak mindig van célja. Aki ma fut, nem egyszerűen egy távot tesz meg, hanem Mária tárt karjaiba fut. Ettől lesz egyedi ez a beérkezés. A főhelynök a futást, életünk futásának, életünk zarándokútjának összefüggéseibe hozta, melynek igazi célja az Isten ölébe való megérkezés: „De jó volna, ha a Jóisten is egy érmet akasztana a nyakunkba életünk végén, s megdicsérne: ezt jól csináltad.” – mondta. Futni tudunk egyedül is, de egészen más több száz emberrel megosztani az élményt. A Bibliában ezt olvashatjuk: a pályát végigfutottam (2Tim4, 7), de hogy lehet kitartással futni, amikor például szúr az oldalam, és közben olyan belső kétségek is gyötörnek, melyek visszafordulásra, megállásra késztetnének. Ekkor kell „a hit szerzőjére”, Krisztusra tekinteni, hiszen az ő oldalában is volt egy szúrás, és Szűz Máriára tekinteni, akinek szívét tőr járta át. Van tehát kibe kapaszkodni, különösen itt, „a kegyelem helyén futva” - biztatott mindenkit az atya. A kegytemplom előtt ő nyitotta meg a futózarándoklatot.

rajt

A lelki bemelegítés után Kalapos Tamás tánctanár és Zumba-oktatóval melegített be testileg is a sportos tömeg. A különböző távok és korosztályok folyamatosan rajtoltak a kegytemplom kapujából, és ide érkeztek meg a befutók az egy, kettő, öt, tíz és huszonegy és fél kilométerek után.

A verseny alatt felfrissülést adtak a Csősz-Platán Cégcsoport frissítőpontjai és a Nyíregyházi Kenyérgyár finomságai. A Mediball bemutató és a kegytemplom ismertetése színesítette a programot. A pócsi egyházközség, a helyi rendőrség és polgárőrség és az egészségügyi dolgozók is segítették a munkát. A zarándokházban vért is adhattak a jelenlévők.  A rendezvény létrehozói, továbbá főszervezője,  Szabó Tamás atya, a Nyíregyházi Egyházmegye pasztorális helynöke hangsúlyozta, hogy nem profi versenyszervezők, de lelkes csapatuk munkájának köszönhetően biztonság, odafigyelés a gördülékenység jellemezte a napot, valamint megvalósulhatott a verseny valódi célja is: a sportolás és a futás örömének a megtapasztalása.

Az érmeket dr. Seszták István atya, a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke adta át. A díjkiosztón kiderült, hogy lesz folytatása a nagysikerű rendezvénynek jövőre is. 2019. május 18. már ma bekerülhet minden futni vágyó és sportos hitvalló futónaptárába.

a díj

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra

Címkék