Díjátadó és születésnap Tolcsván

A gyermekvédelemben dolgozók részesültek püspöki elismerésekben Árvagondozó Szent Zotikosz emléknapján.

Püspök atya ajándékot ad

A Miskolci Egyházmegye gyermekvédelmi intézménye az árvagondozó szent nevét viseli. Emléknapján, december 30-án, hálaadó évzárót tartottak az intézmény központjában, Tolcsván.

Az ünnepség a tolcsvai görögkatolikus templomban tartott püspöki liturgiával kezdődött, amelyen az egyházmegye gyermekvédelmi hálózatában lelki vezetőként tevékenykedő papság koncelebrált.

papság

Atanáz püspök hálás szívvel mondott köszönetet minden munkatársnak, akik számára a gyermek áll a mindenkori figyelem középpontjában; gyermekfelügyelőnek, nevelőszülőnek, gondozónak, akik az intézményen belül mintegy nyolcszáz gyermek ellátásáról gondoskodnak nap, mint nap.

Ilyenkor Karácsonykor szintén a „Gyermek” felé fordítjuk figyelmünket, mondta a főpásztor a homíliában;  „aki minden gyermek helyett jött közénk, Isten irgalmából, hogy megváltson a haláltól, a bajtól, rossztól megmentsen bennünket.” Püspök atya a boldognak mondott asszonyról szóló történettel szemléltette a gyermekek számára is, hogy kincseket, ajándékokat, javakat gyűjtögetve sokszor pont a lényegről, a „Gyermekről” feledkezünk el.

a Tóth testvérek

A díjátadón a gyermekek kis műsorral köszöntötték a jelenlévőket. A fellépő gyermekek: Harkály Dzsesszika, Hegedűs Tímea, a Tóth testvérek; Fruzsina, Bernadett, Zsófia és Antal, valamint Lakatos Szabolcs, a Varázscsepp Országos Tehetségkutató Versenyen kiemelt díjazásban részesültek vers, ének, hangszer és egyéb kategóriákban az idén.

2019-ben  Árvagondozó Szent Zotikosz díj-ban Juhász Istvánné nevelőszülő részesült.

díjazott

Magdika tizenegy éve lát el nevelőszülői feladatokat. Jelenleg öt kiskorú lánygyermek nevelkedik nála, akik tanulmányi előmenetelét nagy odaadással segíti. Észreveszi, és támogatja a gyermekek egyéni tehetségét, biztosítja tehetséggondozásukat. Egyik nevelt gyermeke az ünnepségen is fellépő kislány, Tímea. Különféle versenyeken, tehetségkutató műsorokban, rendezvényeken is biztosítja gyermekei részvételét, segíti a felkészülésüket, együtt örül velük sikereiknek. Halmajon élnek, ahol tisztelik, becsülik őket, az ottani iskolában, óvodában is már számítanak segítségére. Nem munkának, hanem nagyon szép szolgálatnak tekinti a gyermekekért végzett tevékenységet, melyet kitartóan végzett és végez. Munkája mindannyiunk számára példaértékű.

csoportkép a díjazottakkal

Püspöki dicséretet kapott:

Bacsó Béláné - nevelőszülő

Fehérné Ivankó Edina - gyermekvédelmi-ügyintéző, Hernádvécse

Szlanyiné Antal-Bajza Katalin - gyermekfelügyelő, Kastélykert lakásotthon

Szűcs Zoltánné - gyermekvédelmi ügyintéző, Megyaszó
 

Igazgatói dicséretben részesült:
Agócs Tiborné - nevelőszülő
Bitó Józsefné - nevelőszülő
Bódi Rolandné - nevelőszülő
Budai Tivadarné - nevelőszülő
Burek Józsefné - nevelőszülő
Csirszki András - épületgondnok
Dányiné Glonczi Beáta - nevelőszülő
Erdélyi Józsefné - nevelőszülő
Jánoskovicsné Gecse Nóra - növendékügyi előadó
Konkoly Lászlóné - gyermekfelügyelő, Berekalja lakásotthon
Kótai Lászlóné - nevelőszülő
Lakatos Bertalanné - nevelőszülő
Novákné Rákosi Katalin - nevelőszülő
Szepesi Dénesné - gyermekfelügyelő, Aranyos lakásotthon
Tóth Józsefné - nevelőszülő
Vajas Ernőné - gyermekfelügyelő, Megyaszó
Varga Gábor - tb-ügyintéző


Nyugdíjasok:
Gyurgyánszki Ferencné - nevelőszülő
Máté Béla - gyermekfelügyelő, Megyaszó
Némethé Orosz Éva - nevelőszülő
Pécseli Györgyné - Megyaszó

Az ünnepségen került sor a gyermekek számára korábban meghirdetett rajz- és mézeskalács készítő verseny eredményhirdetésére. A lakásotthonok a legszebb konyhakert címért is versengtek az év folyamán, közösségi program lett a jutalmuk. A gyermekek kedvence, a hatalmas Zotikosz születésnapi torta sem maradt el a hétfői rendezvényen.

Közösen végzett jövő évi munkájukra is kérjük Isten áldását.

FÉNYKÉPEK

Címkék