Diakónus szentelés Sajópálfalán

Dr. Orosz Atanáz atya, a Miskolci Egyházmegye püspöke diakónust szentelt Sajópálfalán, december 27-én.

Diakónus szentelés

 Molnár Attila alszerpapot szerpappá, azaz diakónussá szentelte Atanáz püspök atya karácsony harmadnapján, Sajópálfalán. Templomunk ismét kicsinek bizonyult, mert örvendetesen sokan eljöttek erre a nagy eseményre. Legfrissebb diakónusunk falunk szülötte, aki ifjú feleségével, Zsókával Sátoraljaújhelyen folytatja szolgálatát immár szentségi megerősítéssel.

   Atanáz püspök atya szentbeszédében kiemelte, hogy a „diakonosz” görög szó azt jelenti: „szolga”. Így a diakónus szentelés azt is jelenti, hogy innentől kezdve teljes mértékben Krisztus és az ő egyházának a szolgálatára adja át magát a felszentelt. Ebben Szent István első vértanút és diakónust állította példaként elénk, akinek az ünnepnapján történt a felszentelés.

 Végül azzal a buzdítással bocsátotta vissza a hegyaljai szőlőtermő vidékre az ifjú diakónust, hogy olyan szőlőmunkás legyen, mint a Fiú, aki hűséges szeretettel, akár élete feláldozásával is teljesíti annak a mennyei Atyának az akaratát, aki „megesküdött és nem bánja meg” soha.

A diakónus szentelés megható részét képezi az is, hogy a jelöltet diakónus társai kísérik a püspökhöz.

   A liturgia végén többen köszöntötték Attilát, majd közös agapéval zárult ünnepi összejövetelünk. Kívánjuk, hogy Szent István diakónus hathatós pártfogása és faluközösségünk szerető imája kísérje őt e szolgálat hű teljesítésében. 

TOVÁBBI KÉPEK

 

A kép eltávolítva. A kép eltávolítva. 

 

Címkék