Debreceni tanulmányi kiránduláson a miskolci roma szakkolisok

Hasonlóságok és különbségek felfedezésére is alkalmas volt a szakkolisok találkozója

csoportkép

Budai Amanda, szakkollégista írása

November 13-án, másfél éve tett ígéretünknek tettünk eleget. Szakkollégista társaimmal és Makkai László igazgató atyával a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégiumba látogattunk el.

A találkozó keretében Mózes Áron, a Wáli kollégium vezetője ismertette a debreceni

intézmény működését, majd Makkai László atya is megtette ugyanezt a miskolciakéról.

Hamar rájöttünk, hogy sok közös vonás,jellemző van a miskolci és a debreceni szakkollégiumok struktúrájában, mely nyilván annak köszönhető, hogy a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat tagjaként, alapítóként indult mindkét intézmény 2011-ben.

Meghallgathattuk Lovász Márton református lelkész előadását a református egyház történetének  főbb állomásait, a református hitvallás alapjait. Jó volt hallani, hogy a szakkollégiumi közösségen belüli különböző felekezetek milyen békésen férnek meg egymás mellett. Ezt valójában mi is minden nap megéljük a miskolci szakkollégiumban. A közös nap zárásaként lehetőségünk volt a debreceni szakkollégistákkal tapasztalatokat, ötleteket, élményeket megosztani. A szakkollégiumnak otthont adó épületben  is körbevezettek minket, ahol barátságos hangulatban jókat beszélgettünk.

Ebéd után Debrecen városát is megnéztük. A hideg idő ellenére melegség töltötte el szívünket, s egy igazán különleges közösséget építő programon vehettünk részt.

Ezúton is hálásan köszönjük a vendéglátást, várunk benneteket Miskolcra szeretettel.

 

Címkék