Betegek világnapja a megyei kórházban

Február 11-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház kápolnájában idén görögkatolikus szertartást tartottak.

Atanáz püspök a kápolnában

A megyei kórházban, az Isteni Irgalmasság Kápolnában idén már tizennegyedik alkalommal emlékeztek meg a Betegek Világnapjáról. Minden esztendőben más-más felekezet rendezi az alkalmat, ezt a szolgálatot most a görögkatolikus lelkészség látta el. Szent II. János Pál pápa 1992-ben kezdeményezte, hogy február 11., a Szűzanya első lourdes-i jelenésének napja legyen a betegek világnapja.

Délelőtt görögkatolikus szertartás szerinti imaórát végeztek a kápolnában Orosz Atanáz püspök vezetésével. A szertartáson részt vettek azok a papok is, akik kisebb-nagyobb betegségekkel megküzdve, már jártak az egészségügyi intézményben. Az imaórán a zsoltárokat a jelenlévő papok, az Evangéliumot Papp András diósgyőri parókus olvasta fel, aki szintén ellát kórházlelkészi feladatokat a Semmelweis Tagkórházban.

Papp András

Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke beszédében utalt Ferenc pápa, a betegek világnapjára kiadott üzenetére. A Szentatya idén Kalkuttai Szent Teréz szolgálatára irányította a figyelmet, az emlékezések Indiában, Kalkuttában kezdődtek. Szent Teréz nem válogatott a betegek között, önként szentelte nekik az életét.

"Ajándékozás és odaadás között van különbség, hiszen az ajándékozás csak egyetlen napot érint az évben, míg az odaadás állandóan jelen van az ember életében. Ebben a világban az élet sava-borsa az, ha valaki ingyen és bérmentve tud adni magából" - mondta a püspök, majd hozzá tette: "az önkénteseknek a kórházban elég egy-egy gesztust tenniük ahhoz, hogy elinduljanak ezen az úton. Egy mosoly, egy pohár víz vagy egy simogatás jelzi a betegnek, hogy érdemes meggyógyulnia és tovább élnie, hiszen értékes valaki számára". A megemlékezésnek több célja van; az egyház ezúton szeretné kifejezni háláját mindenkinek, aki a szenvedőkkel és a betegekkel foglalkozik, illetve felhívni minden hívő figyelmét, hogy imádkozzanak beteg embertársaikért, hangsúlyozta a püspök. Természetesen mindez túlmutat az egyházon, ugyanis ez az „ünnep” nem csak a vallásos emberekhez jut el, ezáltal is növelve a betegségekre fordított figyelmet, hangsúlyozva a prevenció fontosságát. Felhívja továbbá a figyelmünket a legszegényebbek, a betegek, a szenvedők, a kirekesztettek és az elfeledettek szolgálatára, zárta gondolatait Atanáz püspök.

Az imaórán könyörgések hangzottak el a betegek gyógyulásáért, melyet  Tótszegi István kórházlelkész és Orosz Atanáz püspök közösen imádkoztak, majd az imaóra püspöki áldással ért véget.

ima a kápolnában

Dr. Révész János, az egészségügyi intézmény főigazgató főorvosa kiemelte: az esemény alapgondolata az összefogásról szól. Arról, hogy a betegek irányába kellő empátiát gyakoroljunk, s hogy megfelelően tudjon velük együttműködni az egészségügyi személyzet, az őket támogató papság, a lelkészi, pszichológiai szolgálat. „Ezt a napot annak szenteljük tehát, hogy a betegeket támogató szervezetek, egységek összefogjanak. Összeadjuk az erőinket annak érdekében, hogy a betegek a lehető legjobb ellátást kapják, és a legerőteljesebben tudjuk őket támogatni ne csak a testi, hanem a lelki megújulásban is” - mondta az intézmény vezetője.

Révész János

A XXI. századi ember kommunikációjának jelentős hányada átkerült az online tér kínálta lehetőségekbe. Így nagyon könnyen tarjuk a kapcsolatot ismerőseinkkel, barátainkkal, rokonainkkal és természetesen betegeinkkel. A modern kommunikációs eszközök használata mellett azonban elengedhetetlenül szükséges a személyes kommunikáció, ami leggyakrabban abban nyilvánul meg, hogy időt szánunk a betegre. „Ágyuk mellé leülve, őket meghallgatva, személyes jelenlét által tudjuk a betegség keresztjét elviselhetővé tenni a fájdalommal küszködő embertársaink számára” - foglalta össze Tótszegi István atya a kórházlelkészi a szolgálat legfontosabb mozzanatát. Megemlítette azt is, hogy lelkészkollégáival együtt folyamatosan imádkoznak a kórház kápolnájában napi és vasárnapi váltásokban, és szívesen állnak rendelkezésre a telefonon egyeztetett időpontokban nappal és éjszaka, vagy még hétvégén is, ha a beteg állapota ezt szükségessé teszi, szolgálatukat Isten irgalmas szeretetéből merítve.

 

Címkék