Atanáz püspök a családév kezdetén: fogjunk össze családjaink kivirágoztatásáért!

Március 19-én, Szent József latin liturgikus emléknapján kezdődik az a tematikus esztendő, amely a családot állítja a középpontba.

plakát

A most kezdődő évet Ferenc pápa tavaly december 27-én, Szent Család ünnepén hirdette meg. A családév másfél éven át tart, egészen 2022. június 26-ig, a Családok X. Világtalálkozójáig, amelyet Rómában rendeznek meg. Ez az időszak alkalmat nyújt arra, hogy mélyebben elmélkedjünk az Amoris laetitia tartalmán. Ferenc pápa öt évvel ezelőtt, 2016. március 19-én Szent József oltalma alatt írta alá Amoris laetitia kezdetű szinódus utáni buzdítását a családról.

Az Amoris laetitia jelentőségéről Ferenc pápa így írt a dokumentum 5. pontjában: […] javaslatnak szánom a keresztény családok számára, amely arra irányul, hogy becsüljék meg a házasság és a család ajándékait, és őrizzék az erős s az olyan értékekben gazdag szeretetet, mint a nagylelkűség, az elkötelezettség a hűségben és a türelemben. Másodsorban, hogy mindenkit buzdítsak: az irgalmasság és a közelség jele legyen ott, ahol a családi élet tökéletlenül valósul meg, vagy békétlenségben és örömtelenségben zajlik.”

Március 19-én Orosz Atanáz püspök végezte Ózdon az előszenteltek liturgiáját. A liturgián mondott homíliában a főpásztor is Ferenc pápa felhívását állította a középpontba.

„Szeretném én is minden férfinak, apának és nagyapának a szívébe vésni Jézus nevelő atyjának, Józsefnek a gyengédségét, Isten iránti engedelmességét és szeretetét.” – mondta Atanáz püspök, majd hozzátette: „A pápa külön körlevelet írt Szent József alakjáról és a család eszméjéről. Azt várja, hogy a szülők mindig azzal a szeretettel forduljanak gyermekükhöz, amelyet a mi Urunk Jézus Krisztus is ott a názáreti házban vagy korábban a menekülések idején megtapasztalhatott.”

„József egy sajátos helyzetű nevelőapa. Nem hasonlítható egyetlen szülő helyzetéhez sem az, amit ő kapott a Gondviseléstől. Mégis Szent József példakép lehet sok-sok keresztény szülő számára. Gondoljunk arra a háttérszerepere, amelyet tudatosan és következetesen bevállalt a Szent Családban. Gondoljunk arra a figyelmes engedelmességre, amellyel karácsony előtt és után még álmában is az Isten üzenetét fürkészte, majd fogadta el, és Isten segítségével a helyes útra vitte a gyermeket és anyját, Máriát.” – zárta a Szent József alakjáról megfogalmazott gondolatmenetet a miskolci püspök.

„József egy sajátos helyzetű nevelő apa. Nem hasonlítható egyetlen szülő helyzetéhez sem az, amit ő kapott a Gondviseléstől. Mégis Szent József példakép lehet sok-sok keresztény szülő számára. Gondoljunk arra a háttérszerepere, amelyet tudatosan és következetesen bevállalt a Szent Családban. Gondoljunk arra a figyelmes engedelmességre, amellyel karácsony előtt és után még álmában is az Isten üzenetét fürkészte, majd fogadta el, és Isten segítségével a helyes útra vitte a gyermeket és anyját, Máriát.” – zárta a Szent József alakjáról megfogalmazott gondolatmenetet a miskolci püspök.

Atanáz püspök

„A család éve kezdődik most a nagyböjt kellős közepén. Ez jelzés mindnyájunk számára, hogy azt a szeretetet, amely a nagyböjthöz tartozik, elsősorban a saját helyünkön, saját környezetünkben, saját családunkban kell gyakorolnunk, abban a szerepben, melyet a Jóisten juttatott nekünk.” – mondta Atanáz püspök, majd kitért Aranyszájú Szent János nevelésről írt művére, amelyben különösen is a családapákat szólítja meg. „Arra a felelősségre buzdítja őket, amely Istentől kapott felelősség; hogy ne pusztán az evilág kihívásaival küzdjenek meg, ne evilági hírnevet keressenek, hanem mindig legyen gondjuk gyermekeikre bármely körülmények között.”

„Itt az alkalmas idő; fogjunk össze a családjaink megmentésérért és kivirágoztatásáért, fogjunk össze a jövő nemzedék minél alaposabb neveléséért, és a szeretetközösségért.” - fogalmazta meg buzdítását Atanáz püspök a családok évének kezdetén.

Címlap: Vatican News

Címkék