Asztalos tábor Tolcsván

Szakmára nevelés program hívta életre a nevelőszülő által szervezett tábort.

Rostás Árpád a gyermekek körében

A Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény nevelőszülője, Stefánné Rácz Anna kezdeményezésére a közelmúltban Tolcsván került megrendezésre az ún. „asztalos tábor”.

A szakmára nevelés program keretén belül létrejött táborban az érdeklődő gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek megismerkedhettek Rostás Árpád vándorasztalossal, aki szintén nevelőotthonban nőtt fel. Fiatalkorában aktívan sportolt, ifjúsági válogatott ökölvívó lett. Asztalosszakmát tanult, szakmai érdeklődése a régi bútorok felújítása felé fordult.

1996 és 2004 között Nyugat-Európában (Franciaországban és Németországban) dolgozott. Pályafutása során dolgozott már a Versailles-i kastély, a Louvre, az Országház, a Magyar Tudományos Akadémia, a Dohány utcai zsinagóga faburkolatainak, bútorainak felújításában. Magyar Örökség díjas restaurátor műbútorasztalossal, és Kruppa Gábor okleveles építészmérnökkel, akik szakmájuk szépségéről, mostani munkájukról tartottak beszámolót, beszélgetést az érdeklődőknek.

Kruppa Gábor előadás közben

Mivel Rostás Árpád gyermekként maga is intézetben nevelkedett, ezért munkái mellett mindig fontosnak tartotta, hogy tudását, a szakma szépségét továbbadja az utódoknak, elsősorban a hozzá hasonló nehéz sorból származó gyermekeknek. Az intézetben eltöltött évek alatt kezdett el bokszolni, és ismerte meg a sport előnyeit, ösztönző-nevelési szerepét. Véleménye szerint az igazi sportolókról azt tartják, hogy ha sportszerűek a megmérettetéseken, sportszerűek az élet minden más területein is. Célja ezért a szakmája mellett a sport, a boksz népszerűsítése a gyerekek körében hogy személyes példájából okulva, helyes iránymutatás mellett inkább ezt az utat válasszák a fiatalok a drog, a bűnözés helyett. E célt szem előtt tartva került sor az MTK sportegyesület bemutatójára, akikkel egy közös ügyességi játékban is részt vehettek a program résztvevői.

ökölvívó edzés

A gyerekek nagy érdeklődéssel vettek részt a különböző programokon, kiránduláson, jó hangulatú közös bográcsozáson. Lelkesen tekintették meg a sportegyesület bemutatóját, majd maguk is örömmel húztak kesztyűt, hogy kipróbálhassák magukat, ügyességüket.  Végezetül az ökölvívó egyesület apró ajándékokkal lepte meg a fiatalokat, akik élményekkel gazdagodva indultak haza, hogy elvigyék magukkal e kedves hangulatú, érdekességekkel teli program emlékeit. A program tovább folytatódik, reméljük, hogy lesz, aki ezt a szép szakmát választja, és a jövőben néhányukkal, mint jó asztalosokkal is találkozhatunk.

Ezúton is köszönjük Csoma Ernő polgármester úr segítségét.

Páll Miklós atya is kipróbálta az ökölvívást

 

 


 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                    

Címkék