Apának lenni ...

Apának lenni áldás, felelősség, megtiszteltetés, ....., ahány édesapa, annyi főnév kerülhet a mondat végére. Június harmadik vasárnapján minden édesapa áldásban részesült Ózdon.

áldás

Bodnár Dániel, parókus atya gondolatai apák napjára:

Még év elején kaptam ajándékba egy olyan naptárt, amiben a „világnapok” is fel vannak tüntetve. Ezt lapozgatva, néha megmosolyogva láttam, hogy szinte már mindennek van világnapja.

De talán nincs is ezzel olyan nagy baj, hiszen kell, hogy egy-egy értékre, vagy társadalmi csoportra jobban odafigyeljünk, - ha csak egy napra is -, akár a média segítségével, és felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogy milyen pozitívumot közvetítenek számunkra.

apák

Június harmadik vasárnapján Magyarországon az édesapák kerültek  a középpontba, láthattunk az interneten sok-sok megosztást és posztot, rádió és televízió műsorok szóltak  a mai ünnepről.

Templomunkban is készültünk a jelenlévő édesapák köszöntésére, és már néhány nappal korábban megkerestük őket, hogy fejezzék be az alábbi mondatot: Apának lenni… . Szerettük volna az édesapákat arra ösztönözni, hogy végig gondolják, mit is jelent nekik az a hivatás, amelyet az apaságban kaptak az Istentől.

Őszinte, átgondolt, átimádkozott válaszokat kaptunk vissza. „Apának lenni áldás.” „Apának lenni felelősség”. „Apának lenni megtiszteltetés.” „Apának lenni nehéz.” „Apának lenni kiváltság.”  

tollak

Áldás közben rátekintve az ambon előtt felsorakozottakra, ismerve ezeket az édesapákat, belelátva, végig kísérve lelkiatyaként az ő személyes küzdelmeiket, értettem, ki és miért éppen azt a szót választotta.

Mert igen is „nagy feladat” apának lenni, amikor serdülő gyermekeink mellett kell családunkat vezetni, „nehéz” apának lenni egy-egy válás után, vagy megroggyant házasságban. Azonban azt is látom, hogy ha megküzdünk érte, akkor átélhetjük nap mint nap az apaságnak azt az oldalát is, amelyben érezzük, méltóan helyt tudunk állni abban a feladatban, amelybe Isten helyezett bennünket.

Aranyosi Ervin: Apának lenni

Hogyan is kellene apának lenni,
néhány kis “porontyot” felnevelni?
Megtanítani szépre és jóra,
becsületre és szép, igaz szóra.

Fiúnak mutatni a példaképet
és erőt adni, mit elvár az élet.
S a lánynak apát, hogy Őbenne lássa,
milyen legyen majd az Ő választása,
hogy később a méltó párjára leljen
s benne milyen értékekre figyeljen.

Hogyan is kellene apának lenni?
Anyát szépen és hűen szeretni.
Tenyéren hordani a kis családot,
megadva nekik az egész világot.

Biztatni azt, aki már belefáradt,
együtt építeni a homokvárat.
Szépséges terveket, álmokat szőni,
s látni a gyermeket lassan felnőni.
S bármi is történik mellette állni,
s ha eljön a napja nagypapává válni.

Hogyan is kellene apának lenni?
Igazi receptet még nem írt senki.
Egyetlen módon igazol az élet:
az, kiknek apja vagy, mind szeret téged.

FÉNYKÉPEK

Címkék