Amit Krisztus kér: nem elvont elképzelések, hanem konkrét szeretet – Ferenc pápa követe Barabáson

Március 9-én Ferenc pápa különleges követe, Michael Czerny bíboros – Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára kíséretében – ellátogatott Barabásra, a Katolikus Karitász segítségpontjára, ahol Soltész Miklós államtitkár bemutatta, hogyan fogadják, látják el az érkező menekülőket. Czerny bíboros beszélgetett velük és Ferenc pápa áldását közvetítette.

Czerny bíboros, Tóth Tamás, Ternyák érsek, Orosz Atanáz püspök

Ternyák Csaba egri érsek, Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi püspök, Szocska Ábel nyíregyházi, Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus püspökök; Sajgó Szabolcs, a Jezsuita Menekültszolgálat vezetője és Érszegi Márk vallásdiplomáciai főtanácsadó is csatlakoztak a látogatáshoz.

Czerny bíboros – aki az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának megbízott prefektusa – köszöntötte Soltész Miklóst, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárát; az egyházi képviselőket és a Karitász munkatársait, majd a fogadóépületbe érve érdeklődött a menekülőkről, hogyan érkeznek, merre tartanak, milyen segítséget ajánlanak fel nekik, mennyi időre kérhetnek menedékjogot Magyarországon… Különféle csoportok érkeznek, különféle úti célokkal, vagy teljes bizonytalanságban. Aznap többségében voltak azok, akik Izraelbe indultak különféle zsidó szervezetek segítségével, vagy Németországba tartottak. A Karitász munkatársai beszélgettek az érkezőkkel, tájékoztatták őket a továbbindulás lehetőségeiről.

csoportkép a bíborossal

A bíboros körbejárt az ágyak között, ukrán származású titkára segítségével elbeszélgetett a melegedőszoba vendégeivel, majd Ferenc pápa áldását közvetítette feléjük. „Andate in pace!” – „Menjetek békével!” – különleges erővel szólt az áldás végén a búcsúzás.

Az udvaron megáldotta a Karitász munkatársait, és Ferenc pápa vasárnapi beszédét idézve az újságíróknak is megköszönte fontos munkájukat, a tájékoztatást.

Czerny bíboros aznapi tapasztalatáról a látogatás végén a Magyar Kurír szerkesztőségének elmondta: „Nagyon megrendítő látni az érkezőket, akik közül vannak, akik már tudják, hová mennek, mások még nem. Látjuk a sok embert, aki segít nekik. Szép válasza ez az Egyháznak: velük lenni ebben a helyzetben.”

Atanáz püspök a menhelyen

Az irgalmas szamaritánus útjának nevezte ezt, és hozzátette: „Krisztus éppen ezt akarta: nem szavakat, elvont elképzeléseket, hanem konkrét szeretetet. Ez tükröződik abban, ahogy étellel, alvóhellyel, lakással segítik az embereket.”

Oláh Tamás, a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász igazgatója  elmondta, hogy a barabási az ukrán–magyar határ mellett kijelölt öt segítségpont egyike, amelyet a Magyar Katolikus Karitász működtet. Napi 24 órában rendelkezésre állnak a menekültek számára, egy melegedőben biztosítanak nekik ételt, meleg italt és ideiglenes elhelyezést. Az érkezők 95 százaléka tudja, hová szeretne eljutni, a Karitász munkatársai pedig igyekeznek segíteni abban, hogy tovább tudjanak indulni a céljuk felé. Nagyon sok önkéntes sofőr segíti a munkájukat, vannak ukrán tolmácsok is, a határon túlról érkező fiatalok nagy része pedig tud angolul is. Most már távolabbról is érkeznek, Kijevből, Harkivból, Odesszából. Van, aki már egy hete úton van. Nagyon elcsigázottak, kiszolgáltatottak.

Barabás polgármestere, Daróczi Gábor a Karitász munkatársai rendelkezésére bocsátott lakásokat a településen, és az óvodában főznek nekik. Ő maga nagyon együttérez a menekülőkkel, a felesége is a határon túlról származik, sok rokonuk él ott.

Atanáz püspök és a miskolci csapat

A Miskolci Egyházmegyei Karitász igazgatója, Csejoszki Szabolcs atya közreműködésével Debreceni Zoltán, Gergely Tamás és Varga Csaba atyák  önkéntes munkájukat ajánlották föl a menekültek szolgálatára.

Forrás: Magyar Kurír, fotók: Miskolci Egyházmegye

Címkék