A világ mentorok és mentoráltak szemével

A 2020-as évben másodszorra jelentkezik a Görögkatolikus Roma Szakkollégium Lehetőség kiadványa. Az “Együtt az úton! Tapasztalatok mentori és mentorálti szemmel” két nézőpontból is bemutatja a szakkollégium egyik fontos alappillérét.

könyvborító

Szakkollégistáinkat 2011 óta évről-évre a Miskolci Egyetem olyan kiváló oktatói mentorálják, akik tanulmányi előmenetelükben, személyes céljaik megvalósításában és tehetségük kibontakozásában is segítik őket. Mentoraink megbízható tájékozottsággal, korszerű tudással rendelkeznek szakterületükön. Felkészültek és támogatni tudják a szakkollégistákat tapasztalataikkal.

Mit jelent a mentorálás? Aktív odafigyelést, a mentorált tanulási módszerének fejlesztését, útmutatást, visszajelzést, elköteleződést.

Az egyetemi mentorokkal való közös munkánknak több fontos állomása is volt már. Az egyik ilyen a 2017-ben elkészült “Mentori program a Görögkatolikus Cigány Szakkollégiumban” c. kisfilmünk, amiben mentoraink szemszögéből kerül bemutatásra a munkájuk, fáradozásuk.

A filmben és a kiadványban egyaránt vallanak mentoraink a mentorálás szépségeiről, eredményeiről, de a küzdelmekről és a nehézségekről is. Munkájuk alapja a bizalom, amivel szakkollégistáink felé fordulnak. A mentori kapcsolat számos területen pozitív hatással van a szakkollégisták életére. A szakmai fejlődésük során a mentor példát mutat a hallgatók számára. Támogatásukkal segítik a mentorált szakmai fejlődését, gördülékenyebbé teszik a szakma kultúrájába való beilleszkedést. Gyakran odafigyelnek életük minden szegmensére és tanácsaikkal segítik szakkollégistáinkat problémáik megoldásában. A kiadványban a másik oldal, a mentoráltak szemszöge is megismerhető: a mentorukkal való kapcsolatfelvételtől kezdve, a TDK írásán át a szakdolgozat elkészítéséig és a diplomaszerzésig végigköveti őket segítőjük, ennek részleteit olvashatjuk a Lehetőség  2020/2 periodikában.

Köszönjük mentoraink fáradozásait, munkájukat, a közös gondolkodást! Munkájukra Isten áldását kérjük! A mentoráltaknak pedig további jó együtt munkálkodást kívánunk!

A program az NTP-SZKOLL-19-0003 azonosítószámú projekt keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósul meg.

Mozgó Mónika

Címkék