A papszentelés útnak indulás

Húsvét ünnepzárásán szentelte áldozópappá Atanáz püspök Gorcsa János diakónust Tokajban.

Atanáz püspök, Gorcsa János

A feltámadás örömét talán még soha nem hirdette ennyi pap egyszerre a tokaji templomban, mint a húsvét ünnepzárásán megtartott papszentelésen. Elöljárók, kurzustársak, barátok a környező parókiákról, az Abaúj-Hegyaljai Esperesi Kerületből és mindhárom egyházmegyéből egybehangzóan énekelték: „Tündökölj, tündökölj mennyei Jeruzsálem!”

Atanáz püspök, papság

Atanáz püspök e húsvéti ének forrásáról, a Jelenések könyvének szavairól elmélkedett a Szent Liturgián, melynek szerzője a szentelés előtt álló jelölt védőszentje, Szent János.

„A Jelenések könyvében háromszor is megismétlődik az a különleges üzenet, hogy Krisztus papjaivá válnak a föltámadásban részesülők. János apostol a föltámadást Krisztus megváltói vívmányaként emlegeti, amely már itt a földön is megtapasztalható, mert aki Jézus Krisztusban hisz és átéli, az már „átmegy a halálból az életre”. Valószínűleg ezért mondja a szeretett tanítvány a Szentírás utolsó könyvének vége felé, hogy „Boldog az, akinek része van az első föltámadásban: a második halálnak nincs hatalma rajtuk, Isten és Krisztus papjai lesznek" (Jel 20,6). – idézte Atanáz püspök, majd így folytatta:

„Azokat emlegeti János apostol ebben a sorban, akik Jézus Krisztus életáldozatával azonosulnak és itt a földön ennek örömét hirdetik. Krisztus életáldozatával megváltotta az emberiséget, s hívei egyszerre válnak az Ő "országává és papjaivá”. Ez alapvetően a „királyi” papság, amelyet kiegészít a szolgálati papság; a Krisztus Urunk által apostolokra épített egyházi rend. Jézus életáldozatához kapcsolódik mindkettő, és hozzájárul ahhoz, hogy már itt ezen a földön megtapasztaljuk a földöntúli valóság előízeit, az Új Jeruzsálemet.”

Gorcsa János

Később az utolsó szentírási könyv további részeiről szólt a püspöki tanítás: „Ennek a papságnak a meghirdetését követi az új város eljövetelének bemutatása a Jelenések könyvének 21. fejezetében: „Új eget és új földet láttam.”  Ebben egy mennyből leereszkedő szent várost mutat be nekünk János evangélista: „Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől” (Jel 21, 3).

Ez a város nem az emberi ötletelések, álmodozások megvalósítása, s nem a tengeren túli demokrácia logikája és törvényei szerint épül, hanem Istentől jövő ajándék. Felülről, a Szentháromság titokzatos közösségéből érkezik, mint minden áldás és minden szeretetközösség. Ennek a városnak a szent rendjét maga az Úr határozza meg. Nem népszavazások vagy választások alakítják ki az egyházi rendet, hanem a Jézus Krisztus által jelölt apostolok és utódaik. Igen, ez az új Jeruzsálem, ez a mennyből alászálló város tündöklik ma előttünk, amely az Ige megtestesülésével már itt a földön megjelent, és húsvét ünnepzárásakor különösen is érezteti a maga csodálatos létrejöttét.”

Atanáz püspök, Gorcsa János

„A látomás azzal folytatódik, – tette hozzá a főpásztor – hogy a trónon ülő dicsőséges Krisztus megszólal: „Íme, újjáteremtek mindent!”  Szinte minden szentség felvételével, de különösen is az egyházi rend, a papszentelés, a püspökszentelés láttán ennek az új teremtésnek vagyunk részesei, amikor Isten városa és az egyház gyarapszik, amikor csodálatos isteni kegyelem folytán az üres helyek betöltődnek, a hiányok pótlódnak, és a minket egybehívó Isten közösséget teremt. Ebbe a szent városba új emberként kell belépnünk, ezt az új várost kell építsük-szépítsük, akik Krisztusba belekeresztelkedtünk, Krisztusba öltözködtünk.”

„Az egyház épülésekor, gyarapodásakor az istengyermekség is beteljesedik; „Az Úr naggyá tesz, s házat épít neked az Úr. Ha aztán napjaid betelnek és megtérsz atyáidhoz, megtartom utánad magvadból származó utódodat és megszilárdítom királyságát. Az atyja leszek, ő meg a fiam lesz. (2Sám 7,11b.16), olvashatjuk Nátán próféta jövendölésében. Aki az egyházi rendbe belép, különösen is átérzi ezt a nagy méltóságot. Isten az atyja, ő pedig fia lesz. Isten gyermekeként áll helyt abban a közegben, ahová küldetése szól. Ezt a nagy méltóságot az alázattal imádkozó ember olykor csak megnémulva tudja elfogadni, a zsoltár hangja tolódik ajkára: „Én pedig, mint a néma, ki nem nyitja föl száját.” (Zsolt 37,14). Csakis úgy érdemes szólni ebben a világháború felé rohanó világban, hogy ha az színtiszta igazság, hogy ha az Istentől jön, és ha az a jó erkölcsöt gyarapítja s eltérít a bűnöktől.” – mondta Atanáz püspök. S ennek kapcsán János testvér választott papi jelmondatához fűzött magyarázatot: „Én magam nyitom meg a szádat és tanítlak meg arra, mit kell mondanod” (Kiv 4,13). Ha tudunk alázattal elnémulni a mindenható Isten előtt, akkor találkozhatunk vele úgy, ahogy találkozott vele Mózes, és testvére Áron, vagy a tanítványok és azok, akiket kiválasztott.” S akkor a zsoltár szerint „csak tátsd ki szádat, és én betöltöm azt”, üzeni az Úr.

Gorcsa János

„A húsvét ünnepzárása a mennybemenetel küszöbén van, de a papszentelés még nem mennybemenetel, nem is szentté avatás, hanem útnak indulás egy olyan küzdelemben, ahol még itt a földön bizonyítani kell, ahol Isten népét kell - olykor még ellenszélben is - építeni, a közösséget kell szeretni ahhoz, hogy a mennyei város körünkben is kiteljesedjék. Ennek megvalósulásáért imádkozunk és kérjük hozzá Isten kegyelmét” – zárta ünnepi beszédét Atanáz püspök.

Posta György, Gerlai Pál

Emberemlékezet óta ez volt az első papszentelés Tokaj városában. A család örömében osztozott a közösség is, amely pici gyermekkorától tanúja volt János papi hivatás felé irányuló fejlődésének. Az egyházközség gondnoka, valamint a társegyházak képviselői nevében Gerlai Pál, evangélikus lelkész és a város polgármestere, Posta György is köszöntötte a templomban az újszenteltet.

Az édesapa, Gorcsa György, tokaji parókus hálával telt örömének adott hangot, hogy fiai az egyház szolgálatát választották hivatásul. A legkisebb, János ma részesült az egyházi rend papi fokozatában, György Máriapócson kántorizál, a legidősebb fiú, Péter pedig Nagyhalászon helyettes lelkész.

A család

Gorcsa János tizenegy évvel ezelőtt Atanáz püspöknek tett ígérete teljesült be. A felvételi előtt álló papnövendék-jelölt annak idején éppen itt fogalmazta meg szándékát az akkor újszentelt püspök előtt. János testvér szeretettel köszönte meg a cél elérésében őt támogató megannyi törődést és imádságot. Elköszönt a sajópetri Haza-várlak tanoda munkatársaitól is. Hiszen négy év ottani szolgálat után Miskolcon, a Székesegyházban segédlelkészként kezdi meg papi szolgálatát.

FÉNYKÉPEK

Címkék