„ A Mennyországot választottuk”

A Máriapócsi Kegytemplom felújításának ideje alatt az Istenszülő-ikon a hajdúdorogi székesegyházba került. Elvitelének és hazatérések napján azóta is minden évben gyalogos zarándoklatot szerveznek.

Máriapócs, Kegykép

A Kegytemplom felújításának idejére az Istenszülő-ikon átköltözött Hajdúdorogra. Elköltözésének és hazatérésének emlékére azóta minden évben február 7-én és szeptember 5-én gyalogos zarándoklat indult Hajdúdorogról Máriapócsra. Idén sem volt ez másként. 2018. február 7-én, Hajdúdorogon a bazilikában tartott zarándokájtatosság után indult az imádságos zarándoklat az Újfehértó-Nagykálló-Kállósemjén-Pócspetri útvonalon Máriapócsra.

útvonal

A zarándoklathoz a megyaszói lakásotthonosok is csatlakoztak.

A Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény Megyaszói Lakásotthonok öt gyermekével és két felnőttel bekapcsolódtunk Nagykállóban a Hajdúdorogról indult emlékzarándoklatba.

 Az útra indult  fiúk örültek, kiváltságosnak érezték, hogy ők azok, akik részt vehetnek a zarándoklaton. Már a mikrobuszban buzdító énekekkel készültünk az odaérkezésre. Voltunk már korábban is Máriapócson, de gyalogosan még sosem. Nagykállóból indulva 16, 7 km állt előttünk. Első pihenőnk a kállósemjéni görögkatolikus templom mellett várt ránk, ahol meleg teával, süteménnyel kedveskedett egy házaspár a megfáradtaknak. Kállósemjén végén elfogyott a járda és a kerékpárút, ezért kicsit nehezebb szakaszon,földúton folytattuk a zarándoklatot. Innen Ivancsó atya és egy kántor vezetésével egész úton énekeltünk Máriát dicsérő énekeket. Az utunkba kerülő minden kereszt előtt megálltunk; „A te kereszted előtt leborulunk Uralkodó…” énekkel köszöntve Krisztust. Pócspetri előtt az országúti Mária ikonnál újabb kis pihenő és meleg tea várt bennünket. Közben eleredt az eső, de ez sem vette el a kedvünket. Máriapócsi Bazilikához érve melegség öntötte el szívünket. Ide értünk hozzád Mária! Beköszönés után Szent Liturgián vettünk részt, amit érettünk zarándokokért is felajánlottak.

Szép élményekkel tértünk haza, fáradtan, de lelkileg felfrissülve.

Polyák Péterné

Címkék