A Magyar és Szlovák görögkatolikus egyházak vezetői is elutasítják az LMBT-ideológia terjedését

Stanisław Gądecki a Lengyel Püspöki Konferencia elnöke augusztus 9-én adta közre nyilatkozatát az LMBT-mozgalom (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) ideológiájának térnyerése kapcsán. Sok támadás érte, ezért Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke nyílt levelet fogalmazott meg, melyben a magyar püspökök támogatásáról biztosította a lengyel püspököt. Ehhez a nyilatkozatokhoz csatlakoznak a Magyar és Szlovák görögkatolikus egyházak vezetői is. Közös álláspontjukat adjuk közre az alábbiakban.

címerek

A család a társadalom és a nemzet alapvető sejtje. A természet rendje szerint a családból származik, formálódik és növekszik minden emberi lény. Ezért arra kérünk minden jóakaratú embert, hogy ne hagyják magukat a különböző eszmeáramlatok által félrevezetni, melyek ma felforgatják a család nyilvánvaló antropológiai és szociológiai alapjait, és csak zavart és káoszt teremtenek, sőt, a totalitarizmus új formáját jelenítik meg, amely ezen az úton a vallásszabadságot is kockáztatja.

Ezek az eszmék megpróbálják nem csak a keresztény hitből, de még a természettörvényből fakadó értékeket is a társadalmi struktúra másféle típusaival helyettesíteni, s arra próbálnak kényszeríteni minket, hogy tekintsük egyenértékűnek, erkölcsileg megegyezőnek azon életformák megválasztását, amelyek eltérnek ettől a hagyományos felfogástól, ráadásul minden személyt, aki ellenzi ezt az újnak mondott szemléletet, maradinak bélyegeznek.

Természetesen tiszteletben tartunk minden egyes személyt, és azt a személyi szabadságot, hogy mindenki megválaszthatja a maga útját. Ugyanakkor azt kérjük, hogy a természettörvény értékeit, melyhez az értelem egészséges használata révén minden ember eljuthat, szintén tartsák tiszteletben. Ez okból mint a magyarországi és a szlovákiai görögkatolikus egyház hierarchái, akik szívünkön viseljük a férfi és a nő természetes házasságát, gyermekeink egészséges fejlődését és népeink jövőjét, támogatjuk Stanisław Gądeckinek, a Lengyel Püspöki Konferencia elnökének erre vonatkozó nyilatkozatát. (A nyilatkozatot ide kattintva olvashatják el magyarul.)

A keresztény szeretet nem hunyhatja be szemét az igazság előtt, ezért tisztelettel kérünk mindenkit, különösképpen országaink vezetőit, hogy utasítsák el a természettörvénnyel ellentétes antropológiai elméletek és irányzatok burkolt, nyílt, sőt, igen gyakran agresszív terjesztését és azt a káoszt, melyet a gender ideológia teremt. Sokkal inkább azt kérjük, közösen törekedjünk a családok életfeltételeinek javítására. 

Eperjes és Hajdúdorog, 2019. augusztus 18. 

 

Mons. Ján Babjak SJ                                              Mons. Kocsis Péter Fülöp

eperjesi érsek és metropolita                                  hajdúdorogi érsek és metropolita 

 

Mons. Milan Chautur CSsr                                      Mons. Orosz Atanáz

kassai megyéspüspök                                             miskolci megyéspüspök 

 

Mons. Peter Rusnák                                                Mons. Szocska A. Ábel OSBM

pozsonyi megyéspüspök                                          nyíregyházi megyéspüspök

Címkék