A legkiválóbb adomány a szeretet (1Kor 13)

A Miskolci Egyetem harmadéves szociális munkás hallgatói a Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon szakkollégistáival karöltve a Diósgyőri Lakásotthonok lakóinak karácsonyát igyekeznek feledhetetlenné tenni.

plakát

A Miskolci Egyetem harmadéves, nappali tagozatos szociális munkás hallgatói az idei félévben azt a feladatot kapták a kurzus vezetőjétől, Dr. Habil. Szabó Tóth Kinga tanárnőtől, hogy valósítsanak meg egy projektet. A csapat végül úgy döntött, hogy ennek keretében a Diósgyőri Lakásotthonok állami gondozásban élő lakói számára Mikulás ünnepséget szerveznek, melyet tárgyi- és pénzadománygyűjtés előz meg.

a hallgatók és Makkai atya

Ennek a csapatnak egyik tagja szakkollégista is, akinek kezdeményezésére a Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon szakkollégistái és munkatársai is csatlakoztak az adománygyűjtési akcióhoz. Nem csak az adományok gyűjtésének ad helyszínt a diákotthon, hanem a lebonyolításban és az akció hirdetésében is részt vesz. November 19-én a Miskolci Akadémiai Bizottság székházban adománygyűjtő estet is szervezett a csapat, hogy népszerűsítsék jótékonykodást. A programot Szirbik Bernadett színművésznő, Csepeli György, a szociálpszichológia professzora, Makkai László görögkatolikus lelkipásztor és pasztorálpszichológus, a görögkatolikus diákotthon igazgatójának előadásai színesítették, a megható pillanatokat Suha Lilla szakkollégista szavalatának, a jó hangulatot pedig Jánosdeák Kristóf néptáncosnak és Nahaj Péter zenésznek köszönhettük. 

Makkai atya

Budai Katalin szakkollégista beszámolója a programról:

„Összetartás, támogatás, önzetlen szeretet. Ezek azok az értékek, amiket az utóbbi időben megtapasztalhattam a szakkollégista barátaim, a munkatársak és a vezetőség által.

A Diósgyőri Lakásotthonok számára gyűjtünk szociális munka alapszakos hallgató társaimmal adományt, ahogy arról korábbi posztban, az adománygyűjtési akció közösségi oldalán tájékoztatást adtunk. 

Ebben a jótékonysági akcióban, a szakkollégium nem csak a helyet adta, ahová az adományokat gyűjthetjük, hanem segített a plakátok nyomtatásában, és az adománygyűjtő est lebonyolításában is. A kollégisták adományokkal is támogatják az akciót.

a szereplők

November 19-én, a MAB székházban megrendezett adománygyűjtő esten, Makkai László atya, kollégiumunk igazgatója, "A legkiválóbb adomány a szeretet" című előadásával értékes üzenetet közvetített a jelenlévők számára. Ebben a rohanó világban megfeledkezünk egymásról, és nem állunk meg, nem szállunk le és nem hajolunk le, hogy oda tudjunk figyelni és segíteni embertársunkon. László atya az irgalmas szamaritánus példázatával emlékeztette a hallgatóságot erre.. Az est színvonalát emelte verselésével Suha Lilla, a Miskolci Egyetem védőnő szakos hallgatója és a szakkollégium tagja. Ady Endre Karácsonyi rege c. verse meghatotta a jelenlévőket. A Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon lakói önzetlen munkájukkal, vagy adományokkal támogatták a rendezvény lebonyolítását. Jóérzéssel tölt el, hogy természetes volt a barátok számára az, hogy támogatnak minket a jótékonysági akció során. Nagyon szépen köszönjük, Dr. Habil. Szabó-Tóth Kinga tanárnőnek a szakkollégiumunkkal való hatékony és eredményes együttműködést.”

a szereplők

Az adományokat december 1-ig gyűjtik a fiatalok, a felajánlásokkal és az akcióval kapcsolatos kérdéseket a csapat közösségi oldalán oldalán tehetik meg:

Az összegyűjtött adományokat a szervezők Mikulás ünnepséggel egybekötve, december 5-én adják át a diósgyőri lakásotthonok lakóinak.

Szöveg és fotók: Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon

Címkék