Húsvét előtt még időben szeretnénk a bűnbocsánat szentségében részesülni.
A „húsvéti áldozást” megelőző szentgyónás ugyanis nem a feltámadás éjszakáján, még csak nem is nagypénteken végzendő. Próbáljunk már két héttel az „ünnepek ünnepe” előtt alkalmat találni arra, hogy megszabaduljunk bűneink terhétől és „szabad bejárást” kapjunk Isten Országa teljes közössége, a szeretet új birodalma felé! Ne féljünk attól, hogy akkor az otthoni bezárkózásban újra bepiszkolódunk, és hogy így nem tudnánk tiszta szívvel ünnepelni! Ha hamarabb megtérünk, annál teljesebb lesz a felkészülésünk és részvételünk Krisztus Urunk szenvedésének, halálának és feltámadásának emléknapjain!
A „húsvéti gyónás” ugyanúgy bűnbánatra épül, mint a többi az év bármely részén. Jézusnak értünk elviselt szenvedését és halálát szemlélve könnyebben átérezzük bűneink súlyát és botrányát, mint más időszakban. Az evangéliumot olvasgatva, illetve egy-egy lelki atya gondolatait meghallgatva könnyebben tartunk bánatot, mint amikor teljesen magunkra hagyatva kell készülnünk.
Aki a közlekedésben nem akar messze sodródni céljától, az erős forgalom idején igyekszik már időben besorolni abba a sávba, amely a kívánt irányba vezet. Nekünk is nagyböjt utolsó hetében érdemes „besorolnunk” a nekünk leginkább megfelelő gyónási lehetőség irányába. Saját templomunkban vagy egy olyan helyen, ahol még inkább időt tud szánni bűnvallomásunk meghallgatására a pap. Próbáljunk telefonon a lelkiatyánk vagy valamely pap közelébe jutni, hogy a lehetőségekről tájékozódjunk!
Felkészülésünket segíti, ha rendszeresebben tartunk lelkiismeret-vizsgálatot: ebben az esetben elsősorban összegeznünk kell a legutóbbi lelkiismeret-vizsgálatok szempontjait és főbb eredményeit.
Akárhogy is van, ne ragadjunk le egészen a múlt eseményeinek elemzésénél! Gondoljunk sűrűn arra az Atyára, aki visszavár bennünket atyai házába, aki régóta lesi-várja hazatérésünket, megtérésünket!
Mit is valljunk be? – A saját bűneinket! Még ha le is kötné figyelmünket valamelyik hozzánk közelálló személy vétke vagy bűnössége, most a saját vétkeinkkel vagy hibáinkkal foglalkozzunk! Ne is csak azokkal, amelyek mások előtt is észrevehetőek, hanem azzal is, amit csak Isten és mi magunk tapasztalunk vagy vehetnénk észre.
Tisztes távolságból el kell mondanunk gyóntatónknak mindazt, ami szakadékot képez Isten és közöttünk: súlyos bűneinket, amelyek elviselhetetlenné tesznek bennünket társaságban, családban, munkahelyen vagy épp a templomban. Ha van rá lehetőségünk, gyónjuk meg azokat a „bocsánatos” bűnöket is, amelyek időről időre hátravetnek, Istentől elzárnak, vagy „helybenjárásra” kárhoztatnak. S ebben a „járványszezonban” különösen vigyázzunk arra, hogy „fertőző” bűneinkkel már senkinek ne adjunk rossz példát! Hiszen ezek is súlyos következményekkel járnak.
Jó, ha a család együtt készül a bűnbocsánat szentségében részesülni, vagyis meggyónni. Szülők jó példát adhatnak gyermekeiknek, házastársak egymásnak azzal a buzgósággal, amely egymásra is hat.
Könnyebb a bűnöktől együtt szabadulni; ha a család többi tagja is jó úton akar továbbhaladni. De ha hamarabb gyónnak a szülők, mint gyermekeik, akkor is jó példával járnak elől.
Őrizzük lelkünket tisztán az „ünnepek ünnepe” előtt és alatt, és segítsünk egymásnak is tisztán maradni! Ha egy egész ország (sőt világ) összefog azért, hogy ne fertőződjenek meg embertársaink, ugyanígy össze kell fognunk azért, hogy ne essünk bűnökbe, hanem minél tovább tisztán őrizzük magunkat! Segítsük egymást tapintattal, jó tanácsokkal és a szeretet cselekedeteivel, hogy Isten akaratát megvalósíthassuk, és tiszta lélekkel járulhassunk Megváltónk színe elé!
Atanáz püspök