Az Eucharisztia és az ökumenikus vendégszeretet

Atanáz püspök

Az Eucharisztia és az ökumenikus vendégszeretet kapcsán fölvetődő kérdésekkel foglalkozik Orosz Atanáz püspök írása.

Mindannyian hisszük és tapasztaljuk, hogy eseményszerűen az eucharisztikus ünneplésben valósul meg az Egyház. Ezt különösen is az ortodox teológia hangsúlyozta, de ma már a katolikus teológia is nagyon kiemeli. Jézus Krisztus eucharisztikus testének és vérének áldozati felajánlása, s an­nak evése és ivása Krisztus egyházi testé­vé változtatja a keresztény közösséget.

Sok – főként protestáns – teológus őszintén reméli, hogy „a közös úrvacsorázás akadályai hamarosan megszűnnek”. A katolikusok e téren óvatosabbak, mint a protestánsok, de azért mégis ismételgetik a Charta Oecumenica 5. fejezetét: „Elkötelezzük magunkat arra, hogy törekszünk az eucharisztikus közösség megvalósítására”. Latin szóval intercommuniónak hívják ezt a sokak által sürgetett teljes eucharisztikus közösséget. Mindenesetre számunkra az intercommunio még odébb van. Ez az álláspontja nemcsak a katoikus egyháznak, hanem világszerte az ortodox egyházaknak is.

A katolikus felfogás szerint az oltáriszentségben csak azok részesülhetnek, akik hitbeli és szervezeti közösségben is vannak az egyházzal. Krisztus akaratából kell meglennie a hívők között a hit, a közös élet és az istentisztelet egységének. Isten maga mun­kálja az egységet, de úgy, hogy az embert meghagyja önálló, szabad személynek, akinek sajátos képességei és adományai vannak.

 „Az eucharisztikus hit legfőbb valósága – írta XVI. Benedek pápa a Sacramentum Caritatis körlevelében – magának Istennek, a Szentháromság szeretetének a misztériuma.” (7) Az Egyház „működésének és tevékenységének alapelve”, amely annak oszthatatlanságát jelképezi, és megalapozza a hívek közösségét. Mi több, az Eucharisztia az Egyház közösségének „legmagasabb szentségi megnyilvánulása”. Ugyanakkor „nem tarthatjuk meg azt a szeretetet – olvasható a dokumentumban –, amelyet az Eucharisztiában ünneplünk. Természetéből fakadóan arra ösztönöz, hogy mindenkihez eljuttassuk”. (84) – figyelmeztetett Benedek pápa.

A modern korban Nyugaton gyakran háttérbe került a hitet felfogó értelem, s helyette az érzelmek kerültek előtérbe. Pedig nyilvánvaló, hogy a hitéletet nem irányíthatja pusztán érzelem: hogy „per pillanat” azzal kedveskedjek a különböző hitvallású, más egyházhoz tartozó személynek, hogy meghívjam az Úr asztalához…

Az ortodox teológiában ez még inkább így van.

Az Ökumenikus Direktórium rendelkezései

Néhány mondatban összefoglalhatjuk azokat a szempontokat, amelyek Egyházunk szerint az imádságban, lelkiekben és főként a szentségekben való ökumenikus közösséget (communicatio in sacris) illetik.

 

A katolikus Egyház az 1993. márc. 25-én kiadott Ökumenikus Direktóriuma szerint „elvileg kizárólag azokat bocsátja az eucharisztikus kommunióhoz, a szentségi gyónáshoz és a betegek kenetéhez, akik a hit, a kultusz és az egyházi élet közösségében vannak vele. Ugyanezen megfontolásból elismeri, hogy bizonyos körülmények között kivételesen, meghatározott föltételek megtartásával e szentségekhez bocsátás törvényes, sőt ajánlott lehet más egyházak és egyházi közösségek tagjai számára.” (A Direktórium azt is leszögezi, hogy ezen a téren az ökumenikus tevékenység sok mindentől függ: főként attól, hogy keleti egyházakról vagy más egyházi jellegű közösségekről van szó.)

          Az Ökumenikus Direktórium IV. nagy fejezetének „Közös részvétel a szentségi életben, különösen az Eucharisztiában” című rész a keletiekkel meglévő sok közös szentségi és egyházi jelleg miatt a közös szertartásokon való részvételről a következőképpen rendelkezik:

a) Közös részvétel a szentségi életben a különböző keleti egyházak tagjaival:

122. A katolikus Egyház és a vele teljes közösségben nem lévő keleti egyházak között a hit területén nagyon szoros kommunió áll fenn. Ezen felül „az Úr Eucharisztiájának ünneplése által ezekben az egyházakban Isten Egyháza épül és növekszik”, és „ezeknek az egyházaknak, jóllehet különváltak, valódi szentségeik vannak, kiváltképpen pedig az apostoli jogfolytonosság következtében van papságuk és Eucharisztiájuk...” Ez a katolikus Egyház fölfogása szerint ekkleziológiai és szentségi alapot ad ahhoz, hogy engedélyezze, sőt biztassa ezekkel az egyházakkal a közös részvételt a liturgiában, még az Eucharisztiában is „megfelelő körülmények között és az egyházi hatóság jóváhagyásával.” Mindazonáltal tudjuk, hogy a keleti egyházak e témakörben szigorúbb fegyelműek lehetnek, s e fegyelmet tiszteletben kell tartani.

          Tehát mivel az eucharisztia az egyház egységét fejezi ki, az egyház azoknak akik nincsenek közösségében vele, megtiltja az Eucharisztiából való részesedést. Ugyanakkor a kegyelemből való részesedés céljából kifejezetten biztatja bizonyos egyházakkal a közös részvételt a liturgiában, még az Eucharisztiában is „megfelelő körülmények között és az egyházi hatóság jóváhagyásával.”

 

123. Valahányszor szükséghelyzet megkívánja, vagy lelki haszon javasolja – elkerülvén természetesen a tévedés vagy a közöny veszélyét – minden katolikus, akinek fizikailag vagy erkölcsileg lehetetlenné vált katolikus paphoz fordulnia, kérheti a bűnbánat, az Eucharisztia és a betegek kenete szentségét egy keleti egyház papjától.

124. Mivel a katolikusok és a keleti keresztények szokásai az áldozás gyakorisága, az áldozás előtti gyónás és szentségi böjt tekintetében eltérnek egymástól, a katolikusoknak ügyelniük kell arra, hogy ne keltsenek botrányt és bizalmatlanságot a keleti keresztényekben azáltal, hogy nem követik az ő szokásukat. Ha egy katolikus megengedett módon kéri a szentáldozást a keletieknél, amennyire csak lehet, be kell tartania a keleti fegyelmet; s ha az az egyház a szentáldozást mindenki más kizárásával a saját híveinek tartja fönn, tartózkodnia kell a szentáldozástól.

125. A katolikus papok megengedetten szolgáltathatják ki a bűnbánat, az Eucharisztia és a betegek kenete szentségét a keleti egyházak tagjainak, valahányszor önként kérik s kellően föl vannak készülve. Ilyen esetekben ügyelni kell a keleti egyháziak fegyelmére, s el kell kerülni a prozelitizmus látszatát is.

b) A második probléma az eucharisztikus kommunió (szentáldozás) kérdése azok esetében, akik a hit, a kultusz és az egyházi élet közösségében egyáltalán nincsenek közösségben velünk (protestánsok).

Erre felel a Direktórium következő, b) pontja:

Közös részvétel a szentségi életben más egyházak és egyházi közösségek keresztényeivel:

129. A szentség Krisztus és az Egyház cselekménye a Szentlélek által. A szentség kiszolgáltatása egy konkrét közösségben e közösség egységének jele a hitben, a kultuszban és a közösségi életben. A szentségek s egész különlegesen az Eucharisztia, mivel jelek, a keresztény közösség egységének és a lelki életnek forrásai és gyarapító eszközei. Az eucharisztikus közösség tehát elválaszthatatlan a teljes egyházi kommuniótól és annak látható kifejezésétől.

A már felsorolt fenntartások kifejezése után az Egyház elismeri, hogy bizonyos körülmények között kivételesen, meghatározott föltételek megtartásával az Eucharisztia, a bűnbánat és a betegek kenete szentségéhez bocsátás törvényes és ajánlott lehet más egyházak és egyházi közösségek tagjai számára.

130. Halálveszély esetén a katolikus papok a következő pontban fölsorolt feltételek mellett e szentségeket kiszolgáltathatják.

131. A feltételek, melyek alapján egy katolikus pap kiszolgáltathatja az Eucharisztia, a bűnbánat és a betegek kenete szentségét egy olyan megkeresztelt személynek, aki az előző pontban fölsorolt körülmények közé került, a következők: lehetetlen számára saját egyháza vagy egyházi közössége szolgáját elérni, hogy a vágyott szentséget megkapja; egészen önként kéri a szentséget; kifejezi a katolikus hitet a szentségre vonatkozóan, s kellően fölkészült. [CCEO 671 § 4]

132. A szentségekre és érvényességükre vonatkozó katolikus tanítás alapján a 130-131. pontban fölsorolt körülmények között egy katolikus személy csak olyan Egyház papjától kérheti a mondott szentségeket, melyben érvényes szentségek vannak, vagy csak olyan paptól kérheti, aki az ordinációra vonatkozó katolikus tanítás szerint elismert szenteléssel bír.

A Katolikus Egyház Katekizmusa 1401. pontja szerint „amikor a megyéspüspök ítélete szerint súlyos szükséghelyzet áll fönn, katolikus papok kiszolgáltatnak szentségeket (pl. az Eucharisztiát) más keresztényeknek, akik nincsenek teljes közösségben a katolikus Egyházzal, de önként kérik: e szentségekre vonatkozóan a katolikus hitet meg kell vallaniuk és a szükséges fölkészültséggel kell rendelkezniük.”

Címkék