Hírek

barka

Virágvasárnap a székesegyházban

Atanáz püspök: A Jeruzsálembe bevonuló és értünk életét adó Megváltónál talál nyugalmat lelkünk, és békét ez az egész világ

csoportkép Ferenc pápával

Böjti nap Ferenc pápáért

Dátum
Hely
Görögkatolikus Metropólia

Imádkozzunk közösen a Szentatyáért!

a templomban

Asszonyok zarándoklata

A Sajópálfalai Esperesi Kerület asszonyai zarándokoltak Örömhírvétel ünnepzárásán

csoportkép

Partnerségi megállapodást kötött az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat az egyházmegyék fenntartásában működő gyermekvédelmi intézményekkel

Ma Magyarországon a gyermekvédelmi intézményrendszerek több mint háromnegyede egyházi fenntartásban működik. Ugyanakkor fontos, hogy az egyházi szereplők és az állam egymást segítve gondoskodjon a nevelőszülői hálózatba illetve lakásotthonba került gyermekekről. Ennek érdekében írtak alá egy partnerségi megállapodást március 27-én Debrecenben, az Érseki Hivatalban.

a templomban

Bodrogközi Előszenteltek

Húsvét ünnepére közösen végzett szertartásokkal és találkozásokkal készülnek a bodrogközi parókiák