Hírek

zarándoklók, közöttük Atanáz püspök

Nyár végi hálaadó zarándoklat

Dátum
Hely
Edelény-Sajópálfala

,,Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok" (1Thessz 5,16-18)

csoportkép a tábori oltárnál

Nem vagyunk árvák-célt értek a zarándokok

Megérkeztek a fiatal zarándokok augusztus 18-án délután a görögkatolikus főpásztorok vezetésével. A csaknem 100 kilométert Királyhelmec és Máriapócs között (Mándok-Kisvárda-Nyírmada-Levelek érintésével) öt nap alatt tették meg.

logo

Új név, régi-új feladatok

Új nevet kapott az évek óta működő Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium és szervezeti egységei Miskolctapolcán. Ezzel együtt az intézmény feladatai is bővültek.

Damján tábor

Véget ért a Szent Damján tábor

A görögkatolikus papnövendékek 21. alkalommal szervezték meg a Szent Damján orvos vértanúról elnevezett tábort azzal a céllal, hogy a fogyatékkal élő gyermekek számára élményt biztosítsanak. Az utolsó napokba főpásztoraink is becsatlakoztak.

zarándokok

22+ után

Elkészült a fiatal felnőttek gyalogos zarándoklatáról készült képes összefoglaló

csoportkép

A csönd ereje

Bodrogolasziban tartottak Jézus-ima lelkigyakorlatot augusztus elején.

a koncert plakátja

A lélek hangjai

Dátum
Hely
Baskó

Baskón, a görögkatolikus templom lesz a helyszíne Sebestyén Márta és a Szent Efrém Férfikar közös koncertjének A lélek hangjai címmel.