Hajdúdorog

csoportkép

Az alma mater első évfolyamának osztálytalálkozója Hajdúdorogon

30 évvel ezelőtt indult útjára néhány bátor és vállalkozó kedvű fiatal, akik alapító évfolyamként ott lehettek a Szent Bazil Oktatási Központ jogelődjének számító Hajdúdorogi Görögkatolikus Gimnázium indulásakor. Ez volt az ország első görögkatolikus középiskolája. Osztálytalálkozójukról Bak László egykori diák írt összefoglalót.

felolvasói rend felvétele

Kisebb rendek felvétele Hajdúdorogon

Húsvét és pünkösd között, a hajdúdorogi nagygyűlés 150. évfordulóján vették fel a hittudományi főiskola papnövendékei a kisebb egyházi rendeket. Hatan felolvasói, kilencen pedig alszerpapi fokozatot értek el.

a hajdúdorogi templom

Volt miért hálát adni – metropóliai nap Hajdúdorogon

150 évvel ezelőtt Hajdúdorogon gyűltek össze először a Kárpát-medencében élő magyar ajkú görögkatolikusok, amely évforduló alkalmából április 14-én nagyszabású megemlékezés volt a városban. A jubileum miatt különösen is fontos metropóliai napon jelen voltak az egyes parókiák és intézmények papjai családtagjaikkal együtt, és még sok más család (voltak, akik három vagy négy nemzedékkel érkeztek) összesen mintegy háromszázötvenen.

Hajdúdorog, 1868

Hajdúdorog, 1868

Tudományos konferencia a magyar görögkatolikusok első nagygyűlésének 150. évfordulója alkalmából

Orosz Atanáz

„Tegyétek csak próbára magatokat!” – Templombúcsú Nagykállóban

A Nagykállói Görögkatolikus Egyházközség 2017. november 17-én ünnepelte templombúcsúját. Egyben emlékezett a 150 évvel ezelőtt Nagykállóban született Papp Antal küzükei érsekre, akinek az életéről a Szent Liturgiát vezető Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök prédikációjában elmélkedett.

tárlat

Kiállítás Papp Antal érsek életéről

A 150 éve Nagykállóban született Papp Antal valamint a Papp-család életének írott és tárgyi emlékeiről, és a nagykállói görögkatolikus templomról időszaki kiállítás nyílt a nagykállói Szilágyi István Emlékházban.