Szent Efrém Napok

A Görögkatolikus Metropólia 2018-ban ötödik alkalommal keltette életre a Szent Efrém Napok elnevezésű rendezvényét, melynek során, névadójához híven színes zenei és szellemi feltöltődést ígérő programokkal várta az egyházi zene iránt érdeklődő közönséget.

Szent Efrém Férfikar a debreceni főszékesegyházban

A Szent Efrémről elnevezett rendezvény hagyományosan a szíriai himnuszköltő egyházatya bizánci ünnepéhez kötődik, így a zenei eseményekhez liturgikus szertartások is kapcsolódnak. Január 26-án, pénteken Debrecenben kezdődött a program, majd szombaton és vasárnap Nyíregyházán folytatódott. 
A debreceni program

Hangáhítatot hallhatott a közönség a Lautitia Gyermekkar és a Szent Efrém Férfikar közreműködésével január 26-án este az Attila téri Főszékesegyházban. Nem új keletű a két kórus együttműködése, hiszen Hajdúdorogon, Debrecenben és Budapesten is énekeltek már közösen.

A Szent Efrém Férfikar

A Szír Szent Efrémről elnevezett férfikart 2002-ben alapította az együttes művészeti vezetője, a Liszt-díjas Bubnó Tamás. Gyakori fellépője Európa legfontosabb zenei központjainak és fesztiváljainak. 2011 óta rendezője az Orientale Lumen – Kelet világossága hangversenysorozatnak a budapesti Szent István-bazilikában. Rendszeres résztvevője a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, a pannonhalmi Arcus Temporum Fesztiválnak és más rangos zenei rendezvényeknek, gyakori zenei kísérője a magyar görögkatolikus egyház istentiszteleteinek, a magyarországi ruszin nemzetiség ünnepeinek és más, a bizánci kereszténységhez kötődő nemzetiségek vallási vagy ünnepi rendezvényeinek is.

Lautitia Gyermekkar

A Lautitia Gyermekkar

A Lautitia Gyermekkar a görögkatolikus egyház által fenntartott Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola gyermekkara és a 3 kórust magába foglaló Lautitia Kóruscsalád legfiatalabbakból álló együttese. Számos hazai és nemzetközi fesztivál résztvevője és verseny dobogós helyezettje, csak az elmúlt 8 évben hat nemzetközi első helyezést értek el, Európa- és Világbajnok énekkar. Rendszeres fellépői a Kodály Filharmónia koncertjeinek, valamint állandó közreműködői a Csokonai Nemzeti Színház opera-előadásainak. Nemes József a kórus karnagya, aki maga is az együttes tagja volt korábban, 6 nemzetközi karnagyi különdíjjal, Bonis Bona, Szent Gellért-díjjal, valamint Artisjus-díjjal ismerték el munkásságát.

A férfikar műsorán a következő művek szerepeltek: Ma született a Szűztől címmel 5. századi arab karácsonyi himnusz, Vigadjanak az egek címmel 6-7. századi ó-római felajánlási ének, Dukay Barnabástól a messzeségbekiáltó, egy görög újévköszöntő ének, Bizánci kántáló ének, illetve az Izaiás örvendj című darab. A gyermekkar műsorán szerepelt: Eugen Meier: Weischuss dü? Jan Vodnansky: Rorando coeli, Makor Andrej: Meditation sacrae, Jacobus Gallus: Repleti sunt, Bartók Béla: Bolyongás, Josu Elberdin: Ikusten duzu, Rachmaninov: Bogorogyice gyevo, Ave Maria és Josu Elberdin: Cantate Domino című műve. A két kórus közösen adott elő egy Kerub éneket Bubnó Tamás négyszólamú feldolgozásában, illetve Kodály Zoltán: Esti dalát, amely a legismertebb magyar kórusmű a világon.

A nyíregyházi program 

Január 27-én Nyíregyházán a Szent Miklós-iskola sportcsarnokában került megrendezésre a Görögkatolikus Kórustalálkozó, melynek jelmondata – „Az Édenkert szépségében gyönyörködtél…( )…és a világnak az istenismeret virágát nevelted.” – Szent Efrém sztihiráját idézte. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Kocsis Fülöp metropolita, Szocska A. Ábel apostoli kormányzó és Bubnó Tamás karnagy úr, aki a 8 hangú Miatyánk színes dallamvilágával, és a parlandó éneklési stílus különlegességeivel ismertette meg a jelenlévőket. 

korustalálkozó Nyíregyházán

A jelenlévők nagy örömmel hallgatták a görögkatolikus egyház gazdag liturgikus énekeit, és a különböző szerzők szláv és bizánci dallamainak feldolgozásait a fellépő kórusok tolmácsolásában. Fontos, hogy a görögkatolikus szellemiségben működő iskoláikban tanuló diákok megismerjék és megtanulják értékelni a görögkatolikus egyház liturgikus dallamvilágának szépségeit, és a kórustalálkozókon valamint a liturgikusének-versenyeken keresztül ennek hagyományt teremtve „a világnak az istenismeret virága” mutatható meg. 

FÉNYKÉPEK

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Bródi-Szilágyi Icus és Vajdicsné Keczán Ibolya

 

 

Címkék