Ülésezett a magyar püspöki konferencia

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szeptember 5-én és 6-án tartotta meg őszi rendes ülését.

MKPK logo

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szeptember 5-én és 6-án – folytatva a tavaly megkezdett gyakorlatot – kihelyezett ülést tartott. Ezúttal Beer Miklós püspök úr meghívását elfogadva Vác adott otthont az őszi rendes ülésnek, amelynek kapcsán alkalom nyílt a helyi egyházi élet hagyományainak, régi és új értékeinek bemutatására is.

Az ülés kiemelt témája volt a reformáció elindulásának 500. évfordulója kapcsán a magyarországi reformáció történetének egyedülálló jellegzetességeit feltáró előadás, melyet Molnár Antal az MTA Bölcsészettudományi Kutató Központ Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa tartott.

A püspökök testülete hálásan köszöni mindazok nagylelkűségét, akik felhívásunkhoz csatlakozva adományaikkal segítik közel-keleti keresztény testvéreinket, hogy megrongált házaik, településeik újjáépítését segítve tudjunk hozzájárulni otthoni életük újrakezdéséhez. A gyűjtés eredménye jelenleg több mint 77 millió forint, amely mutatja sok magyar ember és család nagylelkűségét. Ehhez az összeghez a Püspöki Konferencia is hozzá kíván járulni tartalék keretéből és a végleges összeg ismeretében a következő hetekben egyeztetéseket fogunk folytatni arról, hogy mely település, vagy települések újjáépítéséhez tudunk konkrétan hozzájárulni. Amint ezek a kérdések tisztázódnak, tájékoztatni fogjuk a közvéleményt az adományok felhasználásáról.

Egyházunk az idei évben ünnepli a Portugáliában található Fatimában történt Szűz Mária jelenések 100. évfordulóját. Ez alkalomból a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia október 13-án, pénteken, az utolsó jelenés évfordulóján országos zarándoklatot szervez a Fatimai Szűzanya tiszteletére épült soroksári Szent István Király Plébániatemplomhoz, amelyre minden egyházmegyéből várják a papokat és a híveket. A 11 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros úr lesz.

Az ünnep másnapján, október 14-én, szombaton 10 órától a Mária-jelenések évfordulójának alkalmából rendezett konferencián vehetnek részt az érdeklődők. Az eseménynek szintén a soroksári Fatimai Szűzanya tiszteletére épült Szent István Király Plébániatemplom ad otthont.

A programokon való részvételhez kérjük a zarándokcsoportok regisztrációját. Erről és a részletekről bővebb információt a katolikus.hu honlapon találhatnak.

Az ülésen döntés született arról, hogy a 2018 őszén Rómában tartandó, az ifjúság témájával foglalkozó püspöki szinódus előkészítéseként az MKPK Ifjúsági Bizottsága felmérés segítségével fogja megkérdezni a fiatalokat az egyházat érintő kérdésekről. Ez a kezdeményezés kapcsolódik a Püspöki Szinódus Titkársága által meghirdetett felméréshez, amely internetes kérdőív segítségével fog tájékozódni a témában.

Az előző évekhez hasonlóan, október 1. és 31. között ismét megrendezésre kerül a Katolikus Kulturális Hetek programsorozat, amelynek idei mottója: "Szent László nyomában". Az eseménysorozat célja a Katolikus Kultúrán keresztül megismertetni, közelebb hozni az emberekhez Szent László személyét, a sajtó és a közönség figyelmét felhívni a kiemelkedő Árpád-házi uralkodó ma is aktuális példájára.

Az egyházmegyék színes programokkal, képzőművészeti kiállításokkal, irodalmi estekkel, Szent László életét bemutató színdarabokkal, pályázatok meghirdetésével kapcsolódnak be a programsorozatba.

Mohos Gábor, az MKPK titkára

Címkék