Templom épül Mezőkövesden

Hamarosan kezdődnek a görögkatolikus templom építésének munkálatai Mezőkövesden. Az épülő templom helyét mostantól kereszt is jelzi.

kereszt, alapkő

A reményteljes kibontakozás első jele az épülő templom területén elhelyezett és megáldott kereszt, mondta Demkó Balázs atya a keresztmegáldás szertartása előtti köszöntőjében és emlékeztetett rá, hogy „Isten áldása kell minden olyan emberi tervhez, ami nemzetet és egyházat akar bővíteni.”

Mezőkövesd az egri szervezőlelkészséghez tartozó parókia. Az itteni közösség valójában két szervezőlelkészség határán él; északról az előbb említett egrivel, keleten pedig az emődi szervezőlelkészséggel szomszédos. A görögkatolikus hívek jelentős része a kisebb csereháti, valamint észak-borsodi településekről költözött a városba és környékére.

„Egy nagy épület építő kövei vagyunk mindnyájan, de a kereszt jegyében, Jézus Krisztussal alapozzuk meg és kezdjük el ezt az építkezést” - hangsúlyozta beszédében Orosz Atanáz. A Miskolci Egyházmegye  püspöke emlékeztetett ősi szokásunkra is, miszerint egy-egy tevékenységükhöz a kereszt jelével kezdünk hozzá; keresztet vetünk, mert számunkra ez Isten ereje és megváltásunk jele.

Az idén kezdődő építkezés Magyarország Kormányának támogatásával (EGYH-KCP-16-P-0115) valósul meg. A terveket Viszoki Csaba Tamás készíti, az épülethez szükséges telket az egyházmegye ingyenesen kapta meg az önkormányzattól. A területátadásról szóló megállapodást márciusban írták alá.

A hamarosan kezdődő munkálatok minden fázisát a Szőlő és Barack utcában lakók várakozással teli szeme követi majd; „meg sem álmodtuk, hogy itt templom áll majd egyszer”, mondták.

A területen felállított keresztet Brunczel András készítette, tövében helyezték el azt a megáldott alapkövet, ami majd az épület alapjába beépítve jelzi a kereszt és a templom kapcsolatát, továbbá egy időkapszulát is, benne az építkezés szándéknyilatkozatával.

Salai Szabolcs, Orosz Atanáz, Kocsis István

A szertartáson a püspök mellett szolgált a közeli településről Kocsis István emődi szervezőlelkész is, aki feleségével együtt vett részt az alapkőletételen. A kis görögkatolikus közösség ünnepét, többek között, Bajzát Melinda, a körzet területi képviselője, Tállai András miniszterhelyettes, dr. Fekete Zoltán, Mezőkövesd város polgármestere és dr. Medvegy János esperes-plébános is megtisztelte jelenlétével.

KÉPEK

Címkék